környezetvédelem iránti elkötelezettségünk
Karrier
A Hewitt Tanácsadó Kft által elvégzett Legjobb Munkahely Felmérés alapján az 2006-ban Magyaroszág Legjobb Munkahelye a Mapei Kft., míg 2007-ben Közép-Kelet Európa 3. legjobb kis-és középvállalata címét nyerte el.

A Mapei Kft. elért első helyét elsősorban a 90%-os dolgozói elkötelezettségének köszönheti.

Az elmúlt években a nyertes cégek egyikénél sem volt ilyen magas ez a mutató. Tehát nem hiába vagyunk büszkék az elért eredményünkre, amely nemcsak azt bizonyítja, hogy a Mapei Kft. az építőipari szektorban tölt be jelentős szerepet, hanem kiemelkedő helyet foglal el a hazai munkaadók között is.

Szem előtt tartjuk, hogy a cég céljainak elérése mellett dolgozóink meg tudják valósítani egyéni céljaikat is, ezért folyamatosan támogatjuk és biztosítjuk munkatársainknak a szakmai, nyelvi és szervezetfejlesztési továbbképzését.
Fontos feladatunknak tarjuk a hatékonyság növelése érdekében, hogy dolgozóink egy csapat tagjaként, és ne elszigetelten végezzék munkájukat.
Ennek érdekében folyamatosan gondoskodunk csapatépítő programok megszervezéséről - melyek nagy részén a dolgozók családtagjaikkal vehetnek részt -, hogy megalapozzuk a csoport jó hangulatát, és biztosítsuk a dolgozók kellő motiváltságát.
A megfelelő hatékonyság elérése érdekében jelentős szerepet tulajdonítunkk a dolgozók kiválasztásának. A szaktudás mellett kiemelten kezeljük a csapatba illeszkedéshez és a folyamatosan magas szinten előállított termeléshez szükséges emberi tulajdonságokat. Ezen kívül nagy hangsúlyt fektetünk alkalmazottaink képzésére és szem előtt tartjuk a cég céljainak elérése mellett, hogy a munkatársak egyéni céljaikat is elérhessék.
Aktuális álláshirdetéseinket itt tekintheti meg:
Kérjük, álláspályázatát Simay Ibolya HR munkatárs részére küldje el: allas@mapei.hu e-mail címre, 06/23/501-666 fax számra, vagy postai úton a Mapei Kft. 2040. Budaörs, Sport u. 2 címére.

Ön a pályázati anyagának hirdetésre történő megküldésével hozzájárul ahhoz, hogy személyes adatait Mapei Kft. a kiválasztási folyamat során, valamint azt követően munkaerő kiválasztási célból 1 évig kezelje.

Arra is van lehetősége, hogy a weboldalon keresztül küldje el Önéletrajzát nekünk. (Önt érdeklő állásajánlatra kattintva tud regisztrálni, majd feltölteni az Önéletrajzát)
Mapei Kft Sport Utca 2 - 2040 Budaörs - Telefonszám 36-23-501667 - Fax 36-23-501666 - mapei@mapei.hu
www.lexicon.it