Az egyik legszebb panoráma a város felett

A Búsuló Juhász Étterem hidegburkolatainak kialakítása a Gellért-hegyen

 2021. április 30. 16:14

Egy hatalmas ősfás parkban, tágas környezetben találhatjuk a Búsuló Juhász Éttermet, mely igazi kuriózumnak számít Budán. Nevét Izsó Miklós egy közelben álló szobráról kapta, melynek másolata megtalálható az étteremben.

Máig legendás helynek tartják azok, akik egykoron ide jártak. 1992-ben lebontották a teljes épületet, mai méreteit ekkor alakították ki. A jelenlegi üzemeltető 2006-ban vette át az éttermet, és folyamatos felújításokkal alakította ki a mai látványt. A cél, amelyet mindenképp el szeretnének érni, hogy egy olyan hely várja a vendégeket, ahová bármikor jó szívvel térhetnek be, gyönyörködve a budai panorámában.

A legnagyobb Mapei jelenlétre a hidegburkolatok kivitelezése során került sor

A kivitelezés több ütemben zajlott. Az étterem, a konyha, a vizesblokkok és a terasz hidegburkolatainak kialakítása során alkalmazták termékeinket. Utolsó lépésként történt a leglátványosabb terület, az épület homlokzatának felújítása. A munkálatokban itt is a Mapei segítségét vette igénybe a Kivitelező. A munkálatokat a Viba-Mil Hungary Kft. végezte, a generálkivitelező a Deco Design Kft. volt.   

„A Búsuló Juhász, Buda egyik legszebb helyén lévő, legpatinásabb éttermek egyike. Ennek tudatában végeztük el nagy odafigyeléssel a hidegburkolási munkálatokat. Készítettünk új, illetve pótoltunk és javítottunk régi, számomra kedvelt természetes kő burkolatokat is. A felhasznált anyagok között még volt kerámia, gress ill. térkő is. A segédanyagok terén, mint mindig, a Mapei termékeit használtuk. Büszkeséggel tölt el minket, hogy egy ilyen neves étterem felújításában vehettünk részt.”

Vatti Péter, ügyvezető, Viba-mil Hungary Kft.

Hidegburkolatok kialakítása több szinten

A beltéri hidegburkolatokat az étterem több szintjén alakították ki. A pinceszinten található konyhában, a vizesblokkokban és az étteremi részen is dolgoztak Mapei segédanyagokkal.

Burkolás előtt a konyhában a fogadófelületek kialakítása 150 négyzetméteren történt, a régi burkolat felbontása nélkül. Por és zsírtalanítás után tapadóhídként ECO PRIM GRIP, majd azt követően NOVOPLAN MAXI aljzatkiegyenlítő került felhasználásra, végül KERAFLEX S1 ragasztóval történt a burkolat fektetése. Új gipszkarton fal felületeken 40 négyzetméteren PRIMER G alapozót és ADESILEX P9 ragasztót alkalmaztak. A vízzel terhelt területeket kent vízszigeteléssel látták el a hidegburkolatok fektetése előtt. Ehhez a már megszámlálhatatlan alkalommal bizonyított MAPELASTIC, rugalmas, repedésáthidaló, illetve a gyorskötő, egyszerű és gyors felhasználást biztosító MAPELASTIC AQUADEFENSE kenhető vízszigetelő anyagokat választották MAPEBAND hajlaterősítő szalaggal. A konyhában az oldalfalra kerülő 20 x 20 centiméteres fehér kerámiaburkolatot és a padlóra fektetett 20 x 20 centiméteres csúszásmentes greslapot, valamint a vizes helyiségek 60 x 30 centiméteres greslapjait is KERAFLEX S1 ragasztóágyba fektették. Fugázóként ULTRACOLOR PLUS gyorskötésű, és gyorsszáradású fugázóhabarcsot alkalmaztak. A csatlakozási és dilatációs hézagokat MAPESIL AC-vel tömítették.

Az étteremben található oszlopokat természetes kővel, palával burkolták, melyet KERAFLEX S1 fokozott terhelhetőségű ragasztóhabarccsal ragasztották fel.

A homlokzat kialakítása során OSB lapokra ragasztották a természetes követeket KERALASTIC T, fokozott terhelhetőségű ragasztóval, melyet kimondottan függőleges falakhoz használ a Kivitelező. A köveket fugamantesen rakták egymásra, az OSB lapokat felcsavarozták, és a csavarok helyét a helyszínen pótolták ki a mesterek.    

ADATOK

Referencia: Búsuló Juhász Étterem
Mapei termékekkel végzett munkálatok: hidegburkolás
Helyszín: Budapest
Kivitelezés éve: 2018
Beruházó: Juhász Gábor
Generálkivitelező: Deco Design Kft.
Hidegburkolat kivitelezője: Viba-Mil Hungary Kft.
Mapei partnerkereskedő: Tüzépker Kft., DunaharasztiMapei kapcsolattartó: Lakatos Zsolt

Felhasznált Mapei termékek

Hidegburkolás: Novoplan Maxi, Primer G, Mapelastic, Mapelastic Aquadefense, Mapeband, Keraflex S1, Ultracolor Plus, Mapesil AC, Keralastic T, Eco Prim Grip.

Kapcsolódó termékek

ECO PRIM GRIP PLUS
ECO PRIM GRIP PLUS
Univerzális, használatra kész, alacsony szagú, tapadást elősegítő alapozó nagyon alacsony illékony szerves vegyületek (VOC) kibocsátással…
NOVOPLAN MAXI
NOVOPLAN MAXI
Gyorskötésű, szálerősített, önterülő cementkötésű kiegyenlítő habarcs magas hővezetési tényezővel, 3 - 40 mm vastag rétegekben…
KERAFLEX S1
KERAFLEX S1
Fokozott terhelhetőségű, alakítható, lecsúszásmentes nyújtott nyitott idejű, cementkötésű ragasztóhabarcs kerámia burkolólapokhoz és…
PRIMER G
PRIMER G
Nagyon alacsony illékony szervesanyag kibocsátású (VOC), műgyanta bázisú diszperziós alapozó. Alkalmazási terület: Gipsz vagy anhidrid…
ADESILEX P9
ADESILEX P9
Fokozott terhelhetőségű cementkötésű ragasztóhabarcs csökkentett megcsúszással és nyújtott nyitott idővel kerámia burkolólapokhoz és kő…
MAPELASTIC
MAPELASTIC
A Mapelastic több mint 30 éve, több mint 300 millió m2 vízszigetelés során garantált megbízható megoldást az építőipar számára. Az…
MAPELASTIC AQUADEFENSE
MAPELASTIC AQUADEFENSE
Felhasználásra kész gyorsszáradású rugalmas kent vízszigetelés kül- és beltéri alapfelületek vízszigetelésére. Vízszigetelés kerámia…
ULTRACOLOR PLUS
ULTRACOLOR PLUS
Fokozott terhelhetőségű, kivirágzásmentes, gyorskötésű és gyors száradású polimer módosított, Portland cement mentes habarcs vízlepergető…
MAPESIL AC
MAPESIL AC
A tökéletesen tapadó, ecetsavtartalmú, rugalmas szilikon, mely penészedésmentes, és a fugázóink színeiben kapható!
KERALASTIC T
KERALASTIC T
Fokozott terhelhetőségű, két komponensű poliuretán ragasztó kerámia burkolólapokhoz és kőlapokhoz. Alkalmazási területek: A Keralastic…

Hozzászólások

Load more comments

Maradjon kapcsolatban velünk

Iratkozzon fel hírlevelünkre, így nem marad le a Mapei friss híreiről