PALAZZO TOMASI DI LAMPEDUSA

A sokak által csak Lampedusa-házként ismert épület története 1538-ig nyúlik vissza. Akkor emelték ugyanis egymással átellenben a XVI. századi palermói arisztokrácia két legjelentősebb úrilakját, Raccuja grófjainak palotáját, a Palazzo Brancifortét, illetve Cesare és Ottavio d’Aragona aragóniai hercegek rezidenciáját, a jelenlegi Palazzo Lampedusát. Utóbbit a XVIII. század közepén örökölte meg a Tomasi di Lampedusa-család. Az épület 1943 áprilisában bombatalálatot kapott. A tetőterasz, valamint a palota ugyancsak leomlott északi és részlegesen károsodott nyugati szárnyát összekötő rész ekkor lett a földdel egyenlővé. A háború után egy darabig csempe- és téglagyár működött a még megmaradt falak között.

Habár 1981-ben felmerült, hogy alakítsanak ki benne egy multifunkcionális központot könyvtárral, óvodával és gimnáziummal, az elképzelésekből semmi sem valósult meg. A PL5 építésziroda 2010-ben állt elő rekonstrukciós terveivel, amelyeket a palazzót megvásárló 35 tagú befektetői csoport hamarosan el is fogadott, így megkezdődhettek a munkálatok. Az egykor Giuseppe Tomasi di Lampedusának, A párduc című világhírű történelmi regény szerzőjének otthonául is szolgáló palota homlokzatát könnyű volt helyreállítani, a második világháborúban lerombolt belső terek megújításával kapcsolatban azonban a tervezők nehezen jutottak dűlőre. Hosszasan tanakodtak, hogy mi lenne a legmegfelelőbb megoldás: inkább hagyják meg – természetesen szerkezetileg megerősítve – a romos falakat, vagy korszerű anyagokból, modern formanyelvet alkalmazva húzzanak fel újakat helyettük? Végül az első változat, az állagmegőrző felújítás – a hajdani szerkezeti elemek és színséma konzerválása – mellett döntöttek.

A főnemesi palota XVIII. századi állapotának helyreállítását célzó munkálatok a déli szárny maradék 70 százalékára, valamint a szinte teljesen elpusztult északi szárnyra is kiterjedtek – az előbbi a XIX–XX. században az író és szülei, az utóbbi a nagyszülők lakrészeként funkcionált. Az eredeti viszonyok rekonstruálásánál a tervezők nagyrészt Giuseppe Tomasi di Lampedusa 1955-ben keletkezett, töredékes kéziratként fennmaradt Gyermekkori emlékek című önéletrajzára hagyatkoztak, amelyben a palazzo valamennyi szobáját részletesen ismerteti, sőt még a földszinti helyiségek vázlatos „térképét” is közli (http://www.inaplo.hu/nv/200107/01.html).

A BEAVATKOZÁS JELLEGÉNEK MEGHATÁROZÁSA

A kivitelezők a közel 6000 négyzetméter összalapterületű Palazzo Lampedusa felújításakor a mai igényeket sem tévesztették szem elől, így mintegy negyven önálló lakást alakítottak ki az épületben. A hiányzó részeket a háború előtti viszonyoknak megfelelően építették újra. Miután felmérték a palota aktuális állapotát, az építészek részletes terveket készítettek a felújítás általuk elképzelt menetéről, amelyet azonban az elkövetkezendő három évben többször is módosítottak. Kétféle lehetőség közül kellett választaniuk: vagy rekonstruálják az eredeti látványt – a szicíliai stílusban hófehérre festett falakat és a nyílászárók körüli kénsárga díszkeretek –, ahogyan azt Tomasi di Lampedusa leírta, vagy korszerű anyagokból formavilágában is új falakat emelnek, corten acélból készült árnyékolókkal. Hosszas mérlegelés után arra jutottak, hogy mivel Giuseppe Tomasi di Lampedusa neve örökre összeforrt a palotáéval, az épületet olyannak kell megőrizniük, amilyennek az író ismerte.

Egyébként a Palazzo Lampedusa építészeti szempontból nem volt különösebben érdekes, mivel annak ellenére, hogy az alaprajza kissé szokatlan és részben XVI. századi aragóniai stílusjegyeket mutat, az alkalmazott díszítések meglehetősen átlagosak. Ráadásul az épület néhány része torzó –például elmaradt a legfelső szint bővítése, amitől a kert felé eső homlokzat befejezetlen hatást kelt.

A világ minden tájáról érkeznek ide látogatók, hogy megcsodálják a palazzót, ám nem annyira annak építészeti jelentősége miatt, hanem mert egy híres író otthona volt, aki a falai között vetette papírra az olasz irodalom egyik legnagyobb remekművét.

A tervezők ezért is döntöttek végül úgy, hogy az állagmegóvó felújítást választják az átépítés helyett. Egyedül a korábban befalazott nyílászárókat bontották ki, hogy helyreállítsák az erkélyek, ajtók és ablakok funkcionalitását. A leszakadt erkélyek alá sem az eredeti kőkonzolokat építették vissza, hanem hasonló formájú kovácsoltvas támasztékokat alkalmaztak. 

MAPEI TERMÉKEKKEL VÉGZETT MUNKÁLATOK

A végül elfogadott építészeti terv hosszas tanácskozás és vívódás eredménye. Az épület szokatlanul alacsony homlokzatmagassága, az izgalmas terek, a különös ritmusú udvarrészek, a kellemes tetőterasz, a fedett közlekedők és a gyönyörű kert mind-mind egyedi jelleget kölcsönöznek a Palazzo Lampedusának. Ezért a tervezők úgy vélték, hogy minden szempontból az volna a leghelyesebb megoldás, ha visszaadnák az épületnek az eredeti főnemesi rezidencia jellegét, de díszítéseket inkább csak jelzésszerűen alkalmaznának. Az architekturális elemek – például a teraszokat tartó oszlopok – stilizálásával új, korszerű arculatot kölcsönözhetnének a történelmi épületnek. A hiányzó részletek pótlását is hasonló szellemben képzelték el (a kivitelezők ezért is cserélték le az erkélyek kőből faragott balusztrádját fém mellvédekre). Eldöntötték, hogy a végeredménynek egy olyan, láthatóan nagy múltú palotának kell lennie, amelyen tisztán felismerhetők a XVIII. századi stílusjegyek, miközben összhatásában modern épületként hat a szemlélőre.

A Mapei alkalmazástechnikusai az építészekkel és az építőkkel karöltve igyekeztek megtalálni a lehető legjobb megoldást a felmerülő problémákra. Így a kivitelezők az ablakok körüli díszítőelemek és a homlokzati párkányok és tagozatok ragasztására a MAPETHERM AR1 egykomponensű, cementkötésű ragasztót, míg a falfelületek felületképző simítására a nagyon finom szemcseméretű PLANITOP 510 mész–cement-bázisú szárazhabarcsot használták. A habarcsréteg teljes megszilárdulását követően néhány nappal a QUARZOLITE rendszer alkalmazása következett.

A szakemberek a QUARZOLITE BASE COAT akril bázisú diszperziós színezett alapozóval alapozták le, majd QUARZOLITE TONACHINO 1.2, illetve QUARZOLITE TONACHINO 0.7 vakolattal látták el a falakat. A felújított felületeket a Mapei szilán és sziloxán bázisú, vizes-emulziós impregnálószerével, az ANTIPLUVIOL W-vel tették vízlepergetővé. 

A vízzárást a MAPELASTIC kétkomponensű cementkötésű habarccsal oldották meg, amely tökéletesen tiszta, tömör aljzatra felhordva rendkívül rugalmas bevonatot képez.

A kerámiacsempéket a KERABOND T lecsúszásmentes, cementkötésű ragasztóval rögzítették, míg a fugahézagokat az ULTRACOLOR PLUS gyorskötésű, gyorsszáradású és fokozott terhelhetőségű fugázóhabarccsal tömítették.

A palota immár újra a régi fényében tündököl, és szinte pontosan olyan, mint amilyennek Giuseppe Tomasi di Lampedusa ismerte és szerette.