Hogyan működünk tovább a bejelentett intézkedések után?

Biztosan már Ön is hallotta, hogy a Kormányunk milyen újabb intézkedéseket hozott a járvány elleni védekezés kapcsán. Sokan tudni szerették volna és számos kérdést kaptunk mi is, hogy nyitva lesznek-e az építőanyag kereskedések a következő két hétben, lehet-e majd építőanyagot vásárolni vagy sem.

2021. március 8.

Pénteken megjelent „A védelmi intézkedések ideiglenes szigorításáról” szóló Kormányrendelet a Magyar Közlönybe, amiből már tudjuk, hogy mind a Mapei Kft., mind pedig az építőanyagokat árusító üzletek nyitva lehetnek.

Természetesen a Mapei Kft. részéről a termelés, a gyártás és a szállítás ugyanúgy megy tovább, ahogyan eddig!   

A termékek gyártása folyamatos, az ehhez szükséges alapanyagok, valamint a késztermékek beszerzése is zavartalanul működik.

Mindent megteszünk, hogy az áruellátást biztosítani tudjuk a partnereink számára. Természetesen a beérkezett megrendeléseket teljesítjük, a termékeket kiszállítjuk hiszen a velünk együttműködő szállítmányozási cégek is zavartalanul működnek.

Kollégáink továbbra is termelnek, értékesítőink és alkalmazástechnikusaink szükség esetén ugyanúgy mennek partnereinkhez, természetesen a védelmi intézkedések előírásait, szabályait betartva!

Továbbra is mindent elkövetünk, hogy biztosítsuk partnereink és a kivitelezők számára a termékeket! Számunkra a legfontosabb, hogy természetesen az egészség megőrzése mellett minden erőnkkel segítsük partnereinket és a kivitelezőket, hogy termelni tudjanak!

Maradjon kapcsolatban velünk

Iratkozzon fel hírlevelünkre, így nem marad le a Mapei friss híreiről