„Ne te álmodd meg a gyermekeid álmait, hanem hagyd, hogy ő tegye ezt meg!”

Dolgozzunk együtt 2019-ben, hogy legyen szakember, aki épít!
2018. december 20.

Kedves Barátom!

Dolgozzunk együtt 2019-ben, hogy legyen szakember, aki épít!

Nem tudom, mennyire vagy képben, de ma Magyarországon az építőiparban a szakemberhiány komoly problémákat okozott az építtetőknek, beruházóknak. Ha Te 2018-ban szinte bármiféle építési munkára kerestél szakembert, akkor azt hiszem, tudod miről beszélek. 2018-ban nagyon sokan - akik építeni/felújítani akartak - jártak úgy, hogy hónapokra, akár több, mint fél évre kaptak időpontot a szakemberektől, a kivitelezőktől. A szakemberhiány nagyon megnehezítette az építkezők dolgát.
Mi, a csapatom és én úgy döntöttünk, hogy még 2016-ban – amikor már látszottak a szakemberhiány jelei -, hogy szembeszállunk ezzel a hiánnyal. Ehhez kérem a segítségedet 2019-ben. Valójában nem azt kérem, hogy nekem, nekünk segíts, hanem azt, hogy segíts magadnak, segíts az embereknek, segíts az országnak!

Mire is gondolok?

Minden emberben, az ember létezése óta benne van – néha jól elrejtve - két nagyon erős hajtóerő. A két kezével való építési, alkotási vágy, valamint az a vágy, hogy az élete során olyan dolgot, dolgokat tegyen, ami által nyomot hagy maga után. Hozzon létre olyan dolgokat, amiről emlékezni fognak rá az utódok.
Amikor egy kisgyermek megszületik és szép lassan növekszik, nagyon hamar elkezd a két kezével alkotni. Már nagyon kicsi korában sok gyermek rajzolgat, a szülők nagy örömére, néha a falakat dekorálja ki otthon. A homokozóban homokvárakat épít, később papírból hajtogat repülőket, csákót és más formákat. Ahogy cseperedik, Duplo-ból, Legóból épít várakat, házakat, járműveket, repülőteret. Később elkezd segíteni anyunak és apunak. A főzésben, égők kicserélésében, egy szekrény összeszerelésében, sőt előfordul, hogy még a fürdőszoba felújításában is.

A gyerekek imádnak a két kezükkel megalkotni dolgokat és azt büszkén mutogatni a szülőknek, barátoknak. A legtöbb gyerek imád építeni. Látom magam előtt a kislányom boldogságtól csillogó szemeit, amikor az első vizesárokkal körülvett homokvárat megépítette, és a Balaton vizét az árokba vezetve kezdett megtelni az árok. A kisfiam mosolygós arcát, amikor az első polcot összeszerelte szinte egyedül. Még ma is érzem azt a könnyeket csalogató érzést, amikor elkészültek a művükkel és láttam rajtuk a büszkeséget és az örömöt, hogy „na, ezt én csináltam”!

Sajnos a társadalmunk mindent elkövet annak érdekében, hogy ezt az építési kedvet gyökerestül kiirtsa a gyerekekből. Szép lassan mi szülők és maga a rendszer is „kigyomlálja” ezt a vágyat belőlük.

Pedig ez egy nagyon nagy hiba!

Tudom, hogy mi szülők mindig a legjobbat akarjuk a gyerekeinknek! Azt akarjuk, hogy nekik egy kicsit jobb legyen, mint nekünk. Soha ne feledjük azonban, hogy a legjobbat akkor adjuk a gyerekünknek, ha nem a mi álmunkat követi, hanem, ha a saját álmait valósítja meg! Csakis akkor lesz igazán boldog gyermekünk, ha az életében, amikor felnő azt csinálja, amit szeret, amiben ügyes és jó, és abban törekszik arra, hogy minél jobb legyen. Ne te álmodd meg az ő álmait, hanem hagyd, hogy ő tegye ezt meg!

Ezért, amit kérek tőled, nem más, minthogy támogasd abban a gyermekedet, amiben ügyes, amit szeret csinálni. Ha ő érez vonzalmat az építés, az építési szakmák iránt, akkor hagyd, hogy arra menjen! Sőt, segítsd őt ebben!

A gyermekeink szinte ugyanarról álmodnak, mint mi álmodtunk: egy szép családról, kocsiról, házról, utazásról. Mindezeket szeretnék ők megvalósítani és arra kell őket buzdítanunk, hogy tegyenek is ezekért.

Ma az építőipar olyan helyzetben  van és még sok évig fennmarad ez a helyzet, hogy ezeket az álmokat egy építőipari szakmát választva sokkal gyorsabban elérheti, mint más területen. Tudod, mindig az a legértékesebb, ami ritka és amire nagy szükség van. Ma Magyarországon a jó szakember kevés nagy szükség van sokkal több jó szakemberre. Azon gyerekek előtt, akik most úgy döntenek, hogy egy építőipari szakmát kitanulnak és azt művelik magas fokon, szinte korlátlan lehetőségek nyílnak meg. Miért ne pont a te gyermeked legyen az, aki, ha akar, akkor éljen ezekkel a lehetőségekkel?

Kívánom neked, amennyiben 2019-ben építési szándékaid vannak, hogy találd meg azt a jó szakembert, aki hajlandó és képes megvalósítani az építési álmaidat!

Kívánom azt magunknak, hogy minél több gyerek gondolkodjon abban, hogy az alkotási, építési vágyát valamilyen építési szakma magas szintű művelésén keresztül élje meg!

A Mapei csapat és a magam nevében azt kívánom Neked, hogy bármit is választ a gyermeked találja meg a boldogságot és a sikert az életében!

A Karácsonyra és a 2019-es évre azt kívánom, hogy Neked és családodnak legyen nagyon sok szeretetetben részetek! Legyen nagyon sok közös célotok, álmotok és azokat váltsátok is valóra. Kívánom, hogy ezen álmok megavalósulásán keresztül sok ember életéhez járuljatok hozzá, sok ember életét tegyétek egy kicsit jobbá, egy kicsit boldogabbá!

Szeretettel: Markovich Béla

MARKOVICH B+ëLA - MAPEI_5700

Maradjon kapcsolatban velünk

Iratkozzon fel hírlevelünkre, így nem marad le a Mapei friss híreiről