Cover-mask Cover-mask

Az járvány jelen van. Az építésben dolgozva, az iparági kockázat mellett, ne feledkezzünk meg a személyes kockázatról sem!

Jelentős kockázat az is, ha valakiről kiderül, hogy fertőzött. Nem szükséges természetesen a legrosszabbat feltételeznünk az ilyen esetekben, mert nagyon sok példa van rá,  hogy egy könnyű lefolyású esetleg tünetmentes betegséget kell átvészelnünk.

Ne feledjük el azonban, hogy könnyű lefolyású betegség esetén is, sőt akkor is, ha csupán a fertőzés gyanúja áll fent, leg-alább két hétre otthon kell maradni. Igen, tudjuk, az ebből származó jövedelemkiesés bizony fáj! Mégis, mások és a magunk érdekében is, ez az út a legbiztonságosabb.

A másik kérdés a kötelezően hordandó védőeszközök. Természetes jelenség, hogy ezek megnehezítik, kényelmetlenebbé teszik a munkavégezést, ugyanakkor komoly kockázat csökkentő hatásuk van. Ezért ezeket az eszközöket használni kell! Kérem, figyeljünk oda erre is.

A Mapei már az első hullám alatt is segítette kivitelező partnereit azzal, hogy N95-ös védőmaszkokat osztott térítésmentesen. Ha valakinek több darabra volt szüksége, kedvező áron be is szerezhette a szokásos Mapei-es értékesítési csatornákon keresztül.

Bővítettük termékeink körét!

Két 65%-os alkohol tartalmú tisztítószert kezdünk el forgalmazni, melyek használata védi a használókat a fertőzéstől.

  • A MAPESEPT GEL nevű gél a kézre való, mindennapos használatú termék, amiből az 1 kg-os mennyiséget tartalmazó flakon, személyes használat esetén, sokáig elég.
  •  A nagy, 5 literes kiszerelésű MAPESEPT LIQUID elsősorban a használt munkafelületek és asztalok tisztítására való. Egy-egy nagyobb létszámú csoport közt elosztva gazdaságos megoldás lehet a kéz tisztítására is.
 
Galéria
gallery

A cikkben említettük: