A kivitelezés elején megpecsételődhet a burkolat sorsa
Tarnai László, alkalmazástechnikai területi vezető írása
Az építőipar legnagyobb Jolly Jokere az alapozó, talán csak a purhab és a szilikon előzi meg, mint minden problémát megoldó termék. Sajnos sokszor abba a hibába esünk, hogy vagy nem vesszük észre a fogadóaljzat hibáit, vagy könnyen túllendülünk felette azzal, hogy jó lesz ez így, majd az alapozó megoldja.
Sokan még mindig úgy tekintenek az alapozóra, hogy jóformán csak az a szerepe, hogy „lekösse” a port. Ez nem így van, az alapozó elsősorban nem erre való.
Az alapozó feladata, hogy megszüntesse, csökkentse, egységesítse az aljzat szívó-képességét, megfelelő tapadást adjon és így erre a felületre például olyan tökéletes aljzatkiegyenlítést készíthessünk, ami a teljes felületen szépen terül, és jól össze-dolgozható lesz.
Forrás: Mapei
Hogyan vizsgáljuk alapozás előtt az aljzatot?
Mindenekelőtt vizsgálnunk kell a megfelelő hordképességet aszerint, hogy az aljzat maradék nedvességtartalma megfelelő-e, illetve, hogy milyen a húzó-tapadó szilárdsága.
Ha nem mi készítettük elő az aljzatot, de burkolóként elkezdünk rajta dolgozni, a miénk a felelősség. Tehát fontos gondolnunk rá, hogy amennyiben ezeket a tényezőket nem vizsgáljuk, akkor a rákerülő drága burkolat könnyen tönkre mehet.
Gyakran járok ki kivitelezésekre, és többször elhangzik ott, hogy most nem úgy terül a kiegyenlítő, lyukacsos az öntés stb. Ezek a jelzések szinte kizárólag a nyári hónapokban jelentkeznek, amikor a relatív páratartalom nagyon alacsony és emellett magas a környezeti hőmérséklet. A panaszoknak szinte 100%-ban a nem megfelelő alapozás az oka, tehát nem sikerül a felület szívóképességének a csökkentése vagy megszüntetése. Ezért az aljzat gyorsan „kirántja” az önterülőből a vizet, és így az egyes kiöntéseket nem lehet megfelelően összedolgozni, hiszen a frissen kiöntött anyag nem tud összeterülni a már „meghúzott” anyaggal, emiatt vállas lesz az öntés, lyukacsos vagy eltérő felületi megjelenésű pontok jelentkeznek, amit az anyag sokkal sötétebb színezete mutat.
Az alapozás kihagyásával, vagy nem elégséges alapozással a hidegburkolatok ragasztásánál végzetes hibát véthetünk, mert ilyen esetben az aljzatra felkent ragasztóból a még erősen szívó aljzat gyorsan kiszívja a nedvességet és emiatt a ragasztó felülete gyorsan bőrösödik, ami nem hoz megfelelő ragasztási eredményt, a burkolatok rövid időn belül felkopognak, felválnak.