caberne_cover caberne_cover

„Amikor legelőször mentünk a munka helyszínére, telefonon kaptunk segítséget, hogy megtaláljuk ezt a nekünk eldugottnak gondolt kis helyet. Egyszer csak egy maréknyi pici sváb pince épületet vettünk észre, majd egy nagyon szűk utcácskára fordultunk rá. Elvarázsolt helyen jártunk. Sorra minden házacska nagyon egyformának tűnt, s miközben mentünk a keskeny úton, megfogott minket a hely hangulata. Szinte érezni lehetett a falakból áradó pincehideget, s a szőlőművelő munka erejét, aminek köszönhetően a szőlő a pincékbe kerül, hogy borrá érjen. Öt-tíz házzal övezett apró utcákon mentünk végig, és a pincéken túl rendezett sorokban állt a rengeteg metszett szőlőtőke. A Pincefalu hangulata az itt rendezett szüreti bálokról, a népviseletbe öltözött emberekről, a hagyományőrzésről árulkodott, amit itt a mai napig fenntartanak. Aztán befordultunk a térre, ahol egy, az eddigiekhez hasonló ház állt, csak többször nagyobb, mint az apró pincék. Látszott rajta, hogy éppen zajlik benne a felújítás.” - Berényi Noémi, Beton-Dekor Art Kft.

A Hajós-Pincefaluban kialakított új borturisztikai látogatóközpont földszinti tereinek megtervezésére a Péterffy + Dőry Architects Kft. kapott megbízást. Az eredeti épületet az 1980-as években építtette, majd fogadóként és vendégházként üzemeltette a nagyüzemi szőlőtermesztéséről és bortermeléséről híres Hosszúhegyi Állami Gazdaság. A Cabernet fogadóként ismert hely a Pincefaluban készített Cabernet borról kapta a nevét. Az állami gazdaságok felszámolása után az Első Magyar Gyümölcsfeldolgozó és Gyümölcslégyártó Zrt. tulajdonába került. A fogadó híres lett a konyhájáról, és számtalan nagy rendezvénynek, neves eseménynek adott helyet. A tulajdonos és üzemeltető cég 2012-ben beszüntette tevékenységét, s a házat Hajós Város Önkormányzata vásárolta meg.

Az épületen a mostani átalakítás előtt látszott, hogy valaha nagyon szerették az üzemeltetők, az itt dolgozók s a vendégek, állapota azonban leromlott, és a tervezett új funkció miatt számos szempontból elavultnak bizonyult. Ezért a Péterffy + Dőry Architects Kft. a tervezés során egyedi koncepciót alakított ki a belső átalakításokra.

A fő elképzelés célja izgalmas belső tömegi kapcsolatok és térsorok kialakítása volt, amelyen belül a terek meghatározott ritmusban egymásba áramolnak. Alapvető szándék volt az is, hogy a látogatóközpont kiállítóterébe lépő számára egységes élményként azonnal feltáruljon a térszerkezet működése. Ehhez egy rétegeltlemez burkolat segítségével héjszerűen egy interface felületet hoztak létre, melynek mentén a kiállítás tartalma, ami a Pincefalu és a bortermelés történelmét és kultúráját mutatja be, filmszerűen felfűzésre került. A burkolat olykor-olykor eltávolodik az eredeti szerkezettől, s ezzel teresedéseket hoz létre a kiállítótéren kívül, amelyek gyakorlati, például tárolói funkciót kaptak.

Formai szempontból erre a belső héjra azért is szükség volt, mivel meg kellett oldani az épület ablakai és a modern új belső terek közötti stílusbeli ellentétet. Az ablakok így a burkolat mögötti terekbe nyílnak. A kiállítótér természetes világítását pedig a tervezők egy koporsóidom mennyezettel és a tetősíkablakokkal oldották meg.

ULTRATOP LOFT BEVONATOK KÉSZÍTÉSE

Az ULTRATOP LOFT bevonat betervezését több ok is indokolta. A megrendelők részéről követelmény volt a jól tisztítható, könnyen karbantartható, kopásálló felület, s egyúttal a gazdaságos megoldás is.

A tervezői oldal számára olyan padlóbevonatra volt igény, ahol a burkolati vonalak nem rajzolják szét az egyéb belsőépítészeti elemek strukturált és ritmikus világát. Ezért fugamentes, egyszerű és egységes látványt kínáló bevonatot kerestek.

Az ULTRATOP LOFT bevonat teljes mértékben megfelel ezeknek az igényeknek, így a szakemberek e megoldás mellett tették le voksukat.

Igen ám, de Magyarország déli részén, a Bajától alig 40 km-re fekvő Hajós-Pincefaluba nem volt könnyű az ipari/dekor bevonat kivitelezését vállaló építési vállalkozót találni. A generálkivitelezést végző partnerünk, a Doneko Kft. ezért a Mapei Kft.-hez fordult tanácsért.

A Beton-Dekor Art Kft. szakemberei az új, megfelelően kivitelezett és érlelt beton aljzaton kezdték meg a munkát. A kiállítótér és a vizes helyiségek padlózatán PRIMER SN alapozást végeztek. A második réteg alapozót kvarchomok szórással látták el, majd a felület kötése után azt átcsiszolták és porszívózták. Ezt követően vitték fel előbb az ULTRATOP LOFT F majd az ULTRATOP LOFT W terméket a felületre.

Vizes blokk fal és padló

A vizes helyiségekben a padlón kívül a függőleges felületeket is ULTRATOP LOFT bevonattal látták el a kivitelezők. Az ULTRATOP LOFT bevonat elkészítése előtt, a  gipszkarton falon ECO PRIM GRIP alapozást alkalmaztak, majd MAPENET 150 üvegszövethálót ágyaztak be KERAFLEX MAXI S1 rétegbe. A vizes helyiségekben a kivitelezők impregnálást alkalmaztak, s ez után MAPELUX OPACA waxolást végeztek.

Raktárhelyiség - műgyanta bevonat kialakítása padlón

A raktárhelyiségben olyan műgyanta bevonatra volt szükség, ami ellenáll a nedvességnek és a vegyik anyagoknak. Ide a Mapei MAPEFLOOR I 302 SL műgyanta bevonatát építették be, az ULTRATOP LOFT szürke színével megegyező árnyalatban. A beton felületet előzetesen PRIMER SN alapozással látták el.

AZ ULTRATOP LOFT PADLÓ ÉS A BELSŐÉPÍTÉSZETI HARMÓNIA

A belépő látogatókban az ULTRATOP LOFT felület a borospincék döngölt padlójának képét idézi fel. A belső héjat alkotó faburkolat a fahordók anyagára emlékeztet, a fentről érkező világítás pedig ugyancsak a pincék világát varázsolja e földszinti terekbe. A látogatóközpont belső terei pedig szervesen kapcsolódnak a település kicsi borospincéinek világához. Így annak ellenére, hogy a felújított épület méretével kiemelkedik az őt körülvevő házacskák közül, és belső modern földszinti tereket kapott, eredeti építészeti jegyei mellett, a megvalósult megoldásokkal a szakemberek sikerrel oldották meg a modern és a hagyományos harmonikus illeszkedését. Az elkészült ULTRATOP LOFT felületek ehhez nyújtanak visszafogott és kompakt alapot és hátteret, valamint műszakilag is kiemelkedő, az előírásoknak és az elvárásoknak megfelelő termékmegoldást.

“Megtekintettük az épületet, és úgy gondoltuk, hogy mivel egy látogatóközpontról van szó, hozzá kell nyúlnunk a belső térstruktúrához. Megoldásként egy filmszerű interface felületet hoztunk létre fa rétegelt lemez burkolatból, amely által az egymásba áramló tereket kiállításokra, rendezvényekre lehet használni. A fa felület által olyan teresedések jöttek létre, amelyek részben a térsor egyes részeinek kiállító funkcióját erősítik, ugyanakkor különböző raktározási és kisegítő funkciókra is kiválóan alkalmasak.” - Péterffy Miklós, Péterffy + Dőry Architects Kft.

„A végeredmény egy nem hétköznapi padlófelület, a mosdókban padló- és falfelület, ami szervesen illeszkedik a térkialakításhoz, s egyúttal lehetővé teszi, hogy a modern és a hagyományos jól megférjen egymás mellett, harmonikusan kiegészítse egymást.”- Berényi Noémi, Beton-Dekor Art. Kft.

Adatok:

Referencia: Cabernet Bor Turisztikai Látogatóközpont
Mapei termékekkel végzett munkálatok: dekoratív ipari padló
Helyszín: Hajós- Pincefalu
Kivitelezés éve: 2019
Beruházó: Hajós Önkormányzat
Generálkivitelező: Doneko Kft.
Építész: Péterffy + Dőry Architects Kft.
Ipri padló kivitelező: Beton-Dekor Art Kft.
Mapei partnerkereskedő: Beton-Dekor Art Kft.
Mapei kapcsolattartó: Hugyecsek György, Kósa Viktor

Felhasznált Mapei termékek:

Ipari bevonat: Primer SN, Eco Prim Grip, Keraflex Maxi S1, Mapenet 150, Mapesil AC, Ultratop Loft F, Ultratop Loft W, Mapelux Opaca, Mapefloor I 302 SL

Galéria
gallery
Termékcsalád
Termékek a cement- és műgyanta ipari padlókhoz