

Kerámia műalkotás a Montréali Egyetemen, Kanada
A kivitelezők különleges rendszerünk segítségével tették tartóssá – a fagyás-olvadás ciklusoknak fokozottan ellenállóvá – a burkolatot
Az Université de Montréal MIL Campusának története hosszú múltra tekint vissza. Az a terület, ahol ma az egyetem természettudományi kutatóközpontja áll, 1910-ben, amikor még Montréal volt az ország első számú ipari központja, a Canadian Pacific Railway vasúttársaság a városban és a környékén működő gyárakat kiszolgáló rendező pályaudvaraként funkcionált. Miután több mint 20 évre sorsára hagyták, a Montréali Egyetem 2006-ban terjeszkedési célból megvásárolta a telket, hogy ott ultramodern campust létesítsen. A körülbelül 60 000 négyzetmétert elfoglaló új egyetemváros a kémia, fizika, földrajz és biológia szakokon tanuló mintegy 2000 hallgató, továbbá 200 oktató és kutató munka-, illetve lakóhelye.

Forrás: Mapei.com
Többértelmű műalkotás
Az új campuson – a kulturális örökségből való részesedésként – számos műtárgy is helyet kapott, közöttük Alain Paiement kanadai képzőművész „Ondes croisées” (Interferáló hullámok) című kerámiaképe. A szabadtéren elhelyezett, színes felületi hullámok találkozását megidéző alkotás alapterülete 650 négyzetméter. Az egyetem honlapja szerint: „A természettudományi kutatóközpont laboratóriumainak természetes légcseréjét biztosító terasz padlóján két hatalmas, interferencia mintázatot létrehozó koherens hullám rajzolódik ki a piros és a kék különböző árnyalataiban pompázó kerámialapokból. Az interferencia egyrészt az egyes tudományterületek egymásra gyakorolt kölcsönhatását szimbolizálja, a hullámok azonban a campus által összekapcsolt Park Extension és Outremont nevű városrészek rezgéseként is felfoghatók”.
Alain Paiement „Ondes croisées” című alkotásának kerámialapjait Mapei termékek segítségével építették be.
Forrás: Mapei.com
Az időjárás viszontagságainak ellenálló burkolatragasztó
A Mapei csoport kanadai leányvállalata, a Mapei Inc. egy az egyenként 30 cm2-es kerámiacsempék fektetéséhez szükséges rendszerrel járult hozzá a projekt sikeréhez. A nehézséget elsősorban az jelentette, hogy a kivitelezőknek egy a változó időjárási körülményeknek – például a változó halmazállapotú csapadéknak és a rendszeresen ismétlődő fagyás-olvadás ciklusoknak – kitett hidegburkolatot kellett minél tartósabban rögzíteniük. A némileg eltérő összetételű, 61×61 cm-es betonlapok alkotta aljzaton a kerámialapok négy különböző színben, egy előre meghatározott minta szerint kerültek fektetésre.
A szakemberek az ismétlődő fagyás-olvadási ciklusoknak és az agresszív környezeti hatásoknak kiválóan ellenálló, Kanadában a Mapei Inc. által forgalmazott KERAFLEX SUPER ragasztóhabarccsal oldották meg a lapok rögzítését. A ragasztóanyagon túl a megfelelő fugázóhabarcs kiválasztása sem mellékes egy-egy burkolt felület végső esztétikai megjelenése és tartóssága szempontjából. Ezért döntöttek a kivitelezők a kanadai piacra szintén a Mapei Inc. által gyártott ULTRACOLOR PLUS FA polimer-módosított fugázóhabarcs alkalmazása mellett (amely a nemzetközi piacokon – így Magyarországon is – ULTRACOLOR PLUS néven kerül forgalomba). E kivirágzásmentes, vízlepergető (DropEffect® technológia) és penészedésálló (BioBlock® technológia) termékünk hosszú távon is egyenletes és foltmentes színt garantál. Az izgalmas kerámia műalkotás maradandóságát tehát részben a Mapei innovatív termékei biztosítják. Kreatív, színes megoldásaink remélhetőleg a MIL kutatóközpont valamennyi hallgatója és oktatója számára inspirációul szolgálnak majd.
Ez is érdekelheti:
Santa Barbara lakókomplexum, Alicante – Nemzetközi referencia
Olten (Svájc) Solothurni kantoniskola – Nemzetközi referencia