erseki-palota0

A felújítás alatt több száz négyzetméteren került sor természetes kőburkolat, mész-kőburkolat, valamint kerámiaburkolat fektetésére.

A szakmai megfontolások felvetették a kérdést, hogyan oldható meg a szerkezeti mozgásokból adódó feszültségek elvezetése anélkül, hogy a lapokat megvágnák, és a dilatációs hézagokat átvezetnék a burkolati rétegbe. A Mapei szakemberek a MAPETEX RENDSZER alkalmazását javasolták.

 

A burkolati kivitelezésről a SZépítésZ EGER Kft. műszaki menedzserét, Szabó Ádámot kérdeztük:

Mikor indult el az Egri Érseki Palota felújítása?

A 2010-es évektől indult a felújítás. A palota három nagy részre osztható. Mi az épület déli szárnyában a földszinti és az emeleti részt újítottuk fel több különböző ütemben, valamint utolsóként az északi szárnyon végeztünk átfogó felújítást.

 

Hol használtátok a Mapei termékeit a hidegburkolások során?

A Mapei hidegburkolati segédanyagait a folyosókon, a közösségi terekben és az étteremben alkalmaztuk. Mindkét burkolati rétegrendbe beépítettük a Mapei MAPETEX feszültségleépítő rendszerét.

 

Miért volt szükség a feszültségleépítő rendszer alkalmazására?

A mészkőlapok mérete 30x30x2 cm volt, ami egy közepes méret. Ugyanakkor ezek a mészkőlapok rendkívül értékesek, és a régi, műemlék épület statikai tulajdonságai indokolták, hogy a mozgások leépítésére egy külön réteget építsünk be a nagyértékű lapok alá. Semmiképpen nem szerettük volna, ha a burkolat a későbbiekben megsérül. Természetesen ezen kívül mindent elkövettünk, hogy a hagyományos boltívekkel, boltozatokkal, tufa kőfalakkal kialakított épület falazataiban a nedvesség ne emelkedjen, illetve távozni tudjon. Ehhez injektálást és szárítóvakolat felhordását alkalmaztuk.

 

Az étteremben is használtátok a MAPETEX-et.

Igen, nagy területet, hozzávetőleg 800 négyzetméter felületet burkoltunk 60x60 cm méretű kerámiaburkolattal. Az aljzat és a burkolat kiépítése előtt azonban szükség volt egy gépészeti akna kialakítására a víz, az áram és a légtechnikai vezetékek számára. Bitumenes vízszigetelés és hőszigetelő réteg került lefektetésre, majd erre került rá az aljzatbeton. Az elkészült fogadófelületen alapozást végeztük el PRIMER G-vel, majd az ULTRAPLAN kiegyenlítő habarcsot alkalmaztuk 1,5 cm vastagságban. Ezután következett a MAPETEX RENDSZER fektetése. A MAPETEX szövet és a lapok ragasztására az ULTRALITE S2 ragasztóanyaggal került sor. A fugázást ULTRACOLOR PLUS-szal végeztük, a csatlakozó hézagokat MAPESIL AC szilikonnal tömítettük.

 

Miért tartod fontosnak ezt a munkát?

Kuriózumnak tekintem, mivel egy rendkívül értékes történelmi épületről van szó. Ezen felül számunkra hatalmas megtiszteltetés, hogy egy nagyon magas minőséget megkövetelő megrendelővel, és kiváló anyagokkal dol-gozhattunk. A megrendelő célja az volt, hogy méltó színvonalat érjen el a felújítás, s  hogy szakmailag jó és tartós megoldások jöjjenek létre. Ehhez partnerként társulni felemelő érzés, és mi mindent megteszünk és megtettünk, hogy meg is feleljünk ennek a kihívásnak. Nemes burkolatok, magas minőségű tapéták, intarziás parketták kerültek beépítésre.

 

A parkettaburkolathoz alkalmaztátok a termékeinket?

Természetesen. A parketta felúíjtására a díszebédlőben került sor. Nagyon szép gipszstukkók, freskók, különleges szőnyegek, díszes bútorok, magas minőségű nyílászárók, díszes falvédők jellemzik ezt a teret. Itt is bontásra került az eredeti burkolat, ugyanúgy gyakorlatilag a felöltő rétegig minden eltávolítottunk. A fogadófelület kialakítása ugyanúgy történt, ahogy elmondtam a hidegburkolatnál. A parkettaburkolat ragasztásához az ULTRABOND ECO S955 1K  ragasztót alkalmaztuk, majd az ULTRACOAT rendszer került felhasználásra a faburkolat felszínének kialakítására. A rétegrend az ULTRACOAT UNIVERSAL BASE alapozóból, az ULTRACOAT BINDER tömítőből és az ULTRACOAT HIGH TRAFFIC lakkból állt.

 

Sportpályabevonat kialakítása

A palota kertjében a sportpályabevonat elkészítéséhez a Mapei termékeket a Cívis Parképítő Kft. alkalmazta. A cél egy korszerű, a 21. századi sportélményt adó pálya kialakítása volt. Eredetileg egy meglévő 500 m2-es kézilabdapályával rendelkezett a terület, melynek hagyományosan aszfalt felülete volt. A felújítást végző generálkivitelező Thermál Építő Zrt. a Mapei Kft. szakembereihez fordult a sportpályabevonat megoldásáért, és egyúttal javaslatot is kért a megoldáshoz megfelelő kivitelezőre. Mi a világszínvonalú minőséget képviselő MAPECOAT TNS MULTISPORT COMFORT rendszerünket javasoltuk, kivitelezőként pedig a Cívis Parképítő Kft.-t ajánlottunk.

 

Interjú Istenes Gergellyel, a Cívis Parképítő Kft. vezetőjével

Hogyan készült el a pályabevonat?

Régi aszfaltpályát újítottunk fel, ami egy teraszos kialakítású domboldalon terült el. A repedezett, kátyúsodott pályát nem tudtuk gépekkel, csak gyalogosan megközelíteni, így a felújítást is ennek megfelelően kellett eltervezni. Rengeteg vízmegállás, süllyedés, repedés volt a felületen.

Hogyan zajlott a felújítás?

A régi aszfaltot felcsiszoltuk, a felületet letakarítottuk. Kiegyenlítést végeztünk, javítottuk a megsüllyedéseket úgy, hogy az aszfalt és a rákerülő cementes anyagok hőtágulása miatt keletkező feszültségek ellenére létrejöjjön a megfelelő tapadás  a rétegek között. A Mapei ADESILEX P9 ragasztójára és a LATEX PLUS adalékszerre esett a választás. A megoldásban nagyon nagy segítséget jelentett a Mapei alkalmazás-technikusa, Kis Péter. Az előkészítés után építettük ki a MAPECOAT TNS MULTISPORT COMFORT sportburkolati rendszert. Az ULTRABOND TURF 2 STARS ragasztóval rögzítettük a 4 mm-es gumiszőnyeget. Ezt követően a gumiszőnyegek találkozásaiban ugyan-csak ULTRABOND TURF 2 STARS-ral tömítettük a hézagokat. A kifugázott részt egybecsiszoltuk a felülettel. A következő réget a PRIMER MF alapozó volt, majd a MAPECOAT TNS GREY BASE COAT következett, és száradás után ismét átcsiszoltuk a felületet, s három különböző réteg következett, a MAPECOAT TNS FINISH, a MAPECOAT TNS COLOR és a MAPECOAT TNS PAINT.

Projekt adatlapja

Felhasználási terület
Mapei termékekkel végzett munkálatok: hidegburkolás, melegburkolás, sportbevonat kialakítása
Hely
Eger, Magyarország
Alkategória
Templom
Alkalmazás
Mapei termékekkel végzett munkálatok: hidegburkolás, melegburkolás, sportbevonat kialakítása
Kezdési és záró dátum
2019/2023
Alkalmazás típusa
Tile & stone installation systems
Beépítést végző cég
SZépítésZ EGER Kft., Cívis Parképítő Kft.
MAPEI Viszonteladó
Stavmat, Eger
MAPEI Koordinálás
Majoros Attila
Galéria
gallery
Termékcsalád
Sportburkolatok
Termékek kerámia- és természetes kőburkolatok fektetéséhez

A cikkben említettük: