Montaggio3

A 2005-ben épült Sant’Anna lakókomplexum az észak-olaszországi Genova megyében, Liguria régió székhelyétől, Cogoletótól északra, a Lerca nevű településen található. A Marco Zanuso által tervezett, a környező tájba pompásan illeszkedő épületegyüttes forma- és színvilága a klasszikus ligur falvakét idézi. A bel- és kültér közötti tökéletes összhang elsősorban a hagyományos anyagok – a tetőfedésre használt terméspala, illetve a mész- és téglaport tartalmazó, már az ókori rómaiak által is ismert, úgynevezett opus signinum vakolat – alkalmazásának köszönhető. A teherhordó szerkezetek anyaga többnyire szálerősített beton, míg a válaszfalaké tégla. A homlokzatok 2019-ben kezdeményezett tatarozását elsősorban az indokolta, hogy a felületeket eredetileg nem látták el védőbevonattal, így azokon már viszonylag rövid idő elteltével is az állagromlás jelei mutatkoztak. A jelen cikkünkben ismertetett munkálatok tehát a külső falfelületek teljes felújítását célozták.

Az aljzatok előkészítése

A kivitelezők legelőször is megállapították a nedvesség hatásának tartósan kitett épületszerkezeti elemek, valamint a talajjal közvetlenül érintkező járófelületek és falak vízzáró és -vezető tulajdonságait. A vakolatok repedezettségének és állagromlásának mértékét szintén alaposan felmérték. A falakon áthaladó csőszakaszokat, valamint a külső árnyékolók és korlátok a falazathoz rögzített tartóit ugyancsak töviről hegyire átvizsgálták, hiszen ezek mind olyan kritikus pontok, ahol a víz utat törhet magának az aljzat felé.

A homlokzatok felújítása

A Mapei alkalmazás-technikusainak javaslatára a szakemberek az épületek algás és/vagy penészes felületeit a SILANCOLOR CLEANER PLUS vizes bázisú, penész-, moha- és algaölő tisztítószerrel mosták le. A terméket legalább 24 órán keresztül hagyták hatni, és a műveletet többször is megismételték, hogy a fertőtlenítő szer minél mélyebbre hatolhasson az aljzatba. Ezután mechanikusan eltávolították a töredezett vagy elvált vakolatrészeket. A következő lépés az aljzat portól és más szennyeződésektől való megtisztítása volt, hogy azok ne befolyásolják hátrányosan a továbbiakban felhordandó termékek tapadását.

A lefejtett vakolatdarabok pótlása és a felületek kiegyenlítése után az aljzatokat hagyták teljesen kikeményedni, mielőtt a MAPETHERM AR1 LIGHT egykomponensű, könnyűsúlyú, cementkötésű habarccsal simították volna át őket. Ez a nagymértékben állékony, nagy mechanikai szilárdságú habarcs függőleges felületekre is felhordható megereszkedés nélkül, és minden az építőiparban általánosan használatos aljzatra kitűnően tapad, ezért hőszigetelő rendszerek ragasztására, megerősítésére és simítására is alkalmas. Jelen esetben erősítő habarcsként alkalmazták.

Miután a MAPETHERM AR1 LIGHT habarcsot egyenletes rétegben szétterítették a felületeken (összesen mintegy 22 000 négyzetméteren), a  még friss habarcsba MAPENET 150 lúgálló üvegszövet hálót ágyaztak, mégpedig úgy, hogy a toldások legalább 10 cm szélességben átfedjék egymást. Körülbelül 12–24 óra elteltével egy második réteget is felhordtak, hogy tömör és sima felületet hozzanak létre, amely megszilárdulva és megkötve alkalmas a végső felületképzés fogadására.

Felületképzés

A kivitelezők a javasoltaknak megfelelően az aljzatok teljes megszilárdulása után a SILANCOLOR rendszerrel végezték el a felületképzést. Előbb a SILANCOLOR BASE COAT vízlepergető, szilikongyanta bázisú diszperziós alapozóval tüntették el a felületi egyenetlenségeket, majd a kiváló vízlepergető képességű, a penészgombák és algák fejlődését gátló különleges adalékszert tartalmazó SILANCOLOR TONACHINO PLUS sziloxán vakolattal folytatták a munkát. Ez a különböző szemcseméretekben elérhető vékonyvakolat egyesíti az ásványi bevonati anyagok előnyeit (pl. nagymértékű páraáteresztés) a szintetikus bevonatai anyagokéval (pl. egyenletes szín, jó tapadás a jó állapotban lévő régi festékekre, széles színválaszték), ami kapóra jön a cikkünkben részletezetthez hasonló beavatkozásoknál. Mivel a szokásos szintetikus bevonati anyagokkal ellentétben nem képez filmréteget, hanem egy porózus, a párát áteresztő, a vízcseppeket azonban kirekesztő réteget alkot, a vakolat tartósan száraz marad, és hosszabb távon sem károsodik.

Projekt adatlapja

Felhasználási terület
hőszigetelő panelek megerősítése
Hely
Cogoleto, Olaszország
Alkategória
Rezidencia
Beépítés ideje
2005
Alkalmazás
hőszigetelő panelek megerősítése, felületképzés
Kezdési és záró dátum
2019/2021
Alkalmazás típusa
Falfestés
Beépítést végző cég
Edilservizi
MAPEI Viszonteladó
CENTROFINITURE di Ferrando
Projekt Manager
Cristiano Petrucci
MAPEI Koordinálás
Giancarlo Foresi, Fabrizio Calò
Galéria
gallery
Termékcsalád
Termékek kerámia- és természetes kőburkolatok fektetéséhez

A cikkben említettük: