Nagy érdeklődés övezte a Mapei Kft. által 2024. június 6-án a Lurdy Házban szervezett szakmai továbbképző konferenciát. Az eseményen tervezők, statikusok és kivitelező mérnökök vettek részt, hogy megismerkedjenek a legújabb technológiákkal és megoldásokkal.

 Az esemény különlegessége volt, hogy számos hazai beruházás kapcsán bemutatták az ott alkalmazott innovatív Mapei megoldásokat. Az előadások során tervezői, kivitelezői és anyaggyártói oldalról is részletesen ismertették a projektek során felmerült építési helyzeteket és megoldásokat, ezzel elősegítve a különböző szerepkörök közötti együttműködést és párbeszédet.

 


 A konferencia másik ritka eleme volt az alkalmazástechnikai gyakorlati bemutató, mely során a résztvevők élőben ismerhették meg a legújabb technikákat és anyagokat.

 

A rendezvény négy fő szakmai területet ölelt fel:

 

1. Szerkezetmegerősítések: A Szántódpusztai Majorság épületeinek felújítása során alkalmazott megoldások.

2. Vízszigetelések: Az ETELE Pláza projekt kihívásai és megoldásai.

3. Épületrekonstrukció: A Rom Vándor Program keretében a Kövesdi templomrom épületegyüttes helyreállítása Aszófőn.

4. Padlóbevonatok: A Csermák Antal Alapfokú Művészeti Iskola felújítása és bővítése.

 


 

 

Az egész napos rendezvény végén a résztvevők új szakmai ismeretekkel gazdagodva térhettek haza. A konferencia zárásaként egy nyereményjáték győztese egy spanyolországi tanulmányútnak örülhetett.


A meghívott vendégelőadók tervezői és kivitelezői oldalról egyaránt magas színvonalú előadásokkal járultak hozzá a rendezvény sikeréhez, ezzel is elősegítve a szakemberek közötti jobb együttműködést és megértést.

 

A Mapei szakemberei, mérnök szaktanácsadói, termékvonalfelelősei és alkalmazástechnikusai részletesen bemutatták a Mapei megoldások széles tárházát és a cég által nyújtott partnertámogató szolgáltatásokat, melyekre a partnerek bármikor számíthatnak, függetlenül az aktuális piaci helyzettől.

 

A Mapei Kft. ingyenes szolgáltatásai között szerepelnek:

  • kreditpontos képzések
  • faldiagnosztikai vizsgálatok
  • segítség szerkezeti megerősítések és betonpadlók méretezésében
  • tervezőket segítő szoftverek (Mapei Composer, Mapei Structural Design, Mapei Design Fix)
  • kapcsolódó anyagok, rendszerek a gyártótól
  • folyamatos termékfejlesztés
  • speciális termékek és megoldások
  • teljes termékszortiment
  • folyamatos raktárkészlet
  • logisztika, szállítás 48 óra alatt
  • alkalmazástechnikusi segítség
  • ingyenes szaktanács, akár a helyszínen is
  • reklamációk azonnal kezelése
  • személyes kapcsolattartás a piaci szereplőkkel
  • projekt támogatás
  • honlap, közösségi média jelenlét
  • kiadványok, segédletek
  • rendezvények, képzések akár külföldön is
  • gépbérlet

Ha szeretne az újdonságokról mindig frissen értesülni, iratkozzon fel a Mapei tervezőknek szóló hírlevelére!

Termékcsalád
Szerkezeti megerősítő anyagok
Termékek a cement- és műgyanta ipari padlókhoz
Termékek falazatok helyreállítására
Vízszigetelések
Ez is érdekelheti
A Mapei technológiája a hulladékot nyersanyaggá alakítja át
Fenntarthatóság
2024. 02. 22.
A Mapei technológiája a hulladékot nyersanyaggá alakítja át
Innováció és tudásmegosztás: Mapei Beton Nap 2024
Hírek
2024. 07. 04.
Innováció és tudásmegosztás: Mapei Beton Nap 2024
Mikor kell és hogyan lehet egy szerkezetet megerősíteni a Mapei innovatív rendszereivel?
A szakértő véleménye
2023. 12. 21.
Mikor kell és hogyan lehet egy szerkezetet megerősíteni a Mapei innovatív rendszereivel?