A Mapei Kft. ügyvezető igazgatóját, Markovich Bélát arról kérdeztük, miként jelenik meg a fenntarthatóság a vállalat életében.

 2018. október 3. 10:23

Azt hiszem, ma abban a helyzetben van a környezet, a Földünk, hogy minden embernek, minden cégnek így kell gondolkodnia. Aki most nem foglalkozik azzal, hogy a tevékenysége, működése, a fejlődése egyáltalán ne, vagy a lehető legkevésbé károsítsa a környezetet, az életterünket, az nagyon felelőtlen és csak rövidtávon gondolkozik.

Azt hiszem, ma abban a helyzetben van a környezet, a Földünk, hogy minden embernek, minden cégnek így kell gondolkodnia. Aki most nem foglalkozik azzal, hogy a tevékenysége, működése, a fejlődése egyáltalán ne, vagy a lehető legkevésbé károsítsa a környezetet, az életterünket, az nagyon felelőtlen és csak rövidtávon gondolkozik.

Azt valljuk, hogy mindenkinek és így nekünk is mindent meg kell tennünk annak érdekében, hogy a jövő nemzedéke számára is lehetővé tegyük azt a szintű létezést a Földön, ami most nekünk megadatik. És ez egyáltalán nem pénz kérdése, hanem inkább szándék, etika kérdése. A küldetésünket, mely szerint 'segítünk az embereknek az otthonaik, irodáik, gyáraik létrehozásával hosszútávon értéket teremteni, amelyet addig élvezhetnek egészségben, boldogságban, ameddig csak akarnak.' csak akkor tudjuk teljesíteni, ha valóban mindent megteszünk a fenttartható fejlődésért. Mi nem csak beszélünk erről, hanem teszünk is érte.
Csak néhány példát említenék: a fejlesztési költségeink 80 %-át olyan termékek fejlesztésére fordítjuk, amelyek a beépítés során és utána sem bocsájtanak ki az egészségre káros anyagokat. A fenntarthatóság és a társadalmi felelősségvállalás része az is, hogy nem engedjük meg, hogy az otthonokba olyan anyagok kerüljenek beépítésre, amelyek károsak lehetnek az azokban lakók, dolgozók egészségére.

Sóskúton a raktárunkban tavaly az összes világítótestet lecseréltük led-es izzókra. Így az ottani működésünk sokkal kevesebb energiafelhasználásával megoldható.
Karbonsemlegessé tettük a weboldalainkat, ami annyit jelent, hogy a honlapjaink működése, működtetése következtében keletkező üvegházhatást okozó gázmennyiség értékével egyenértékű befektetést eszközöltünk az üvegházhatást csökkentő beruházásokba.
Természetesen az idén sem állunk meg. Tovább keressük azokat a lehetőségeket, amelyekkel még inkább hozzájárulhatunk az egészség- és környezetvédelemhez.
 
Ez olvasható a weboldalon „Valaki úgy tartja, hogy a saját, egyéni környezetvédő tevékenysége csak csepp a tengerben. Mi pedig a Mapei-nél úgy tartjuk, minden csepp számít.”
A Mapei milyen lépéseket tesz, hogy termékeivel a környezet és az egészség védelmét szolgálják?


A MAPEI határozottan hisz az építési munkák „fenntarthatóságában”, amely azt jelenti, hogy takarékoskodunk a természeti erőforrásokkal, vízzel, energiával és a nem-megújuló anyagokkal, ezzel együtt csökkentjük a folyékony és szilárd hulladékok kibocsátását.

Fontos, hogy saját hatáskörben tegyünk meg mindent környezetünk védelme érdekében. Sokszor anyagi ráfordítás nélkül puszta elhatározással is nagy eredmény érhető el.

Életünk döntő részét négy fal között: a lakásunkban, munkahelyünkön, iskolákban, azaz beltérben töltjük, és csak elenyésző időt vagyunk a szabadban. Sok lakásban, épületben egyes szennyezők koncentrációja magasabb, mint amit a határértékek megengednek a városi levegőben.

A beltéri szennyezőknek több forrása is lehet.
Az egyik legjelentősebb szennyező forrás viszont a lakás berendezése: az épületelemek, a bútorzat, függönyök, szőnyegek, valamint a szobában használt festékek, lakkok, pácok és ragasztók.
Ezekből számos, az egészségünkre ártalmas anyag kerül lakásaink levegőjébe, a háziporba és a szervezetünkbe. A lakberendezési tárgyak gyakori alkotói például a környezet- és egészségkárosító hatású illékony szerves oldószerek (VOC-k).
A festékek, lakkok, ragasztók forgalmazóinak kulcsfontosságú szerepe van a szennyezés megelőzésében, hiszen ezek a termékek általában nagy mennyiségben tartalmaznak környezet- és egészségkárosító hatású illékony szerves oldószereket.
Éppen ezért gondoljuk azt, hogy a MAPEI tartozik annyival a jövő generációjának, hogy tiszteletben tartjuk az embert körülvevő környezetet, és megpróbálunk a kivitelezésekhez hozzájárulni olyan tartós termék megoldásokkal, melyek ökológia szempontból fenntarthatóak, és a környezetet valamint az embert – akár a szakembert, aki dolgozik a termékeinkkel, akár a magánépíttetőt, aki hosszú távon élvezheti azt az értéket, otthont, amit a termékeinkkel létrehoznak - a legkevésbé terhelik.

Mit jelent mindez? Hogyan óvjuk az Ön és az építtetők egészségét, valamint a környezetünket?
Ahogy az építőipari szektorban növekszik a „zöld” épületek elfogadottsága, elismertsége, a Mapei is lépést tart a fejlesztésekkel.
A Mapei termékek csomagolásain egy az EC1-es jelzés mutatja, hogy az adott termék nagyon alacsony káros anyag kibocsátású, ami azt jelenti, hogy az egészségre ártalmas anyagok megjelenése a környezetben használatukkor majdnem nulla.

Mindezen túl a környezetbarát építőiparhoz való hozzájárulásunkat az alábbiakban összegezhetjük:
•             hosszú élettartamú rendszerek a kivitelezett munkák élettartamának növelésére
•             olyan anyagok használata, melyek segítik a jobb minőségű beltéri levegő elérését
•             olyan termékek, melyek nagyon alacsony illó szerves anyag tartalmúak
•             olyan termékek, amelyek beépítése sokkal kevesebb porral jár.
•             olyan termékek, amelyek újrahasznosított alapanyagokat tartalmaznak
•             helyi alapanyagok felhasználása, amelyek alkalmazása a szállítások csökkentésével, a szén-dioxid kibocsátás csökkentését eredményezi
•             hőszigetelő rendszerek az épületek hűtési és fűtési energiafelhasználásának csökkentésére
•             jobb kiadósságú termékek alacsonyabb anyagszükséglettel, aminek köszönhetően a gyártás, szállítás és a termék használata során csökken a káros anyag kibocsátás.
 
Sok esetben előfordul, hogy a szakemberek az egészségük megőrzése érdekében nem szívesen dolgoznak oldószertartalmú, káros anyagokat tartalmazó termékekkel. Éppen ezért folyamatosan tájékoztatjuk a környezetbarát megoldásainkról a kivitelező szakembereket az általunk szervezett képzéseinken, így volt ez már azon 119 képzésen is, melyet az idei évben tartottunk, és ahol közel 1800 szakember vett részt.

Mit kell tudni a környezet- és egészségbarátnak titulált termékekről? Hány ilyen termékük van?

A Mapei termékeit  NEMZETKÖZILEG ELISMERT INTÉZETEK ÉS LABORATÓRIUMOK TANÚSÍTOTTAK „BELTÉRI LEVEGŐMINŐSÉG” KÖVETELMÉNYEI KAPCSÁN. 2005 óta ezek a termékek, melyeket nemzetközileg elismert intézetek vizsgáltak és minősítettek, elérték a jogosultságot az EC 1 (nagyon alacsony illékony szervesanyag kibocsátású) és az EC1 Plus (nagyon alacsony illékony szervesanyag kibocsátású-PLUS) jelzés használatára.
Mindkét minősítést a GEV (Gemeinschaft missionskontrollierte Verlegewerkstoffe, Klebstoffe und Bauprodukte e.V.) állítja ki, a padlóhoz, ragasztáshoz használt és egyéb építőipari termékek károsanyag kibocsátásának vizsgálatával összefüggésben.
Számos olyan élenjáró technológiával fejlesztett termékünk és megoldásunk létezik, melyek segítenek egészségünk és környezetünk megóvásában. Ilyen élenjáró technológia a Low Dust, a BioBlock, valamint a DropEffect technológiánk.

Low Dust – a termékek bekeverésének és feldolgozásának fázisában 90%-kal lecsökkenti a porképződést. Ez jelentős előnyt jelent mind a környezet, mind a kivitelezők egészsége szempontjából.
BioBlock – Ez a Mapei technológia még nedves környezetben is nagymértékben megakadályozza a penészedést okozó mikroorganizmusok megtelepedését a termékeken.
DropEffect – ezen technológiának köszönhetően a fuga felülete erősen víztaszító, kevésbé porózus, így kevésbé koszolódik, és kiemelkedő élettartamot biztosít.

Egy átlag fogyasztó honnan értesülhet arról, hogy a Mapei-nek vannak környezetbarát termékei is?

Ezen termékek és megoldások mind megtalálhatóak a www.mapei.hu honlapunkon, mint egészség-és környezetvédelmi megoldásaink, továbbá igyekszünk minden lehetséges fórumon felhívni mind a szakemberek, mind az építtetők figyelmét arra, hogy léteznek ilyen termékek. A fentiek természetesen mind hozzájárulnak, hogy a Mapei termékeivel készült épületek és kivitelezések hosszú távon értéket képviseljenek, tartósak legyenek Környezettudatosságunk a tények ismeretén és elfogadásán alapul. A Mapei nem csak ígérget, de bőséges tapasztalatai alapján kidolgozott és többszörösen kipróbált megoldásokat kínál ügyfeleinek.
A környezettudatosság jegyében tervezni, kivitelezni és építkezni felelős választást kíván az embertől, miközben praktikus megoldásokat igényel, de mi ebben is partnerek vagyunk, hiszen ezzel biztosítjuk a jövő számára is a fenntartható, de egyúttal magasabb minőséget képviselő építészet lehetőségét.

Maradjon kapcsolatban velünk

Iratkozzon fel hírlevelünkre, így nem marad le a Mapei friss híreiről