Ennek a munkának a kapcsán talán érdemes néhány szót szólni a lövelltbetonról, ezen belül is a nedves technológiáról, valamint a technológiához szükséges adalékszerekről és a szolgáltatásokról.
Az Amerikai Beton Intézet (ACI) definíciója szerint a lövellt beton 'egy felületre pneumatikusan nagy sebességgel rálőtt habarcs vagy beton'.
A lövellt betonnak két különböző fajtája van: a szárazon és a nedvesen kevert.
A szárazon kevert eljárás során a víz kivételével az összes összetevőt összekeverik, majd sűrített levegővel a száraz keveréket a szállítótömőn keresztül a fúvókába fújják, ahol hozzáadják a vizet.
A nedvesen kevert eljárásnál az összes összetevőt, a vizet is beleértve, keverőben keverik össze, majd az így kapott nedves keveréket a fúvókába juttatják, ahonnan sűrített levegő sugárral, általában kötésgyorsító hozzáadása mellett a fogadó felületre lövik.
A nedves technológiának több előnye is van a szárazzal szemben.
Ezek:
• nagyobb termelékenység
• kisebb visszahulló hányad
• kisebb porképződés
• nagyobb beépítési vastagság
• alacsonyabb költségek.
Fentiek következtében a nagy volumenű alagútépítési munkáknál szinte kizárólagossá vált a nedves technológia használata.
Ez kerül alkalmazásra az M6-oson is. Nedves technológia esetén a betonnak a magas korai szilárdulási sebességét kötésgyorsító adalékszerekkel lehet biztosítani.
Ezek közül a lúgos kötésgyorsítók kiszorultak a piacról, azok végszilárdságot erősen (akár 50-60%-al is) csökkentő, valamint a veszélyes munkahelyi környezetet eredményező erősen maró hatásuk miatt.
A MAPEI élenjár a lúgmentes kötésgyorsítók kifejlesztése területén: termékkínálatunkban közel 30 fajta található, és fejlesztésük folyamatosan, az igények és az alkalmazott cementfajta függvényében halad.
Termékeink minőségének köszönhetően a MAPEI piacvezetőnek számít a környező országokban, úgymint Ausztria, Olaszország, Németország, Cseh Köztársaság, Szlovákia, Szlovénia, és immár Magyarországon, további a távoli skandináv országokban is. A megnövekedett igények kiszolgálására folyamatban van gyártókapacitásunk jelentős bővítése is.
A beton előállításához azonban a kötésgyorsítókon kívül egyéb adalékszerek is szükségesek, úgymint folyósítószerek, szükség esetén kötéslassítók, levegőbuborékképzők, belső utókezelőszerek, vagy szilikapor. Ezen termékeket összehangoltan, az optimális bedolgozhatóságot és szilárdulási ütemet biztosítani képes kombinációban kell alkalmazni.
A beton összetételének meghatározásához, a megfelelő adalékszerek kiválasztásához kutató-fejlesztő és alkalmazástechnikai laboratóriumi háttér, valamint komoly lövelltbeton-technológiai jártasság és gyakorlati tapasztalat szükséges. Sikereinket elsősorban a partnereinknek nyújtott legmagasabb szintű szolgáltatással érjük el.
Ott vagyunk a munkahelyeken, szükség esetén optimalizáljuk az összetételeket, a lövőgépek beállításait sőt, akár egy-egy adott munkára az adott körülményekhez leginkább igazodó új adalékszer kifejlesztésére is van lehetőség.
Az M6 alagútépítései során is a nyújtott szolgáltatásunk, valamint a megfelelően megválasztott, igen jó szilárdulási ütemet biztosító MAPEQUICK AF D01 kötésgyorsító miatt esett a megrendelő választása a MAPEI-re, mint kötésgyorsító beszállítóra.
A jövőben fokozni kívánjuk jelenlétünket a kötésgyorsítók és egyéb lövelltbeton adalékszerek magyarországi piacán is, hogy a magyar kivitelezők is élvezhessék a MAPEI által kínált előnyöket.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, így nem marad le a Mapei friss híreiről
Copyright © 2025 MAPEI Kft. Minden jog fenntartva
Mapei Kft. - 2040 Budaörs, Sport utca 2.
2025. április 14-től a Mapei Kft. új címre költözik. Cégünk központi ügyintézési helye a 2040 Budaörs, Edison utca 1., A8-as épület. A Mapei Kft. hivatalos székhely címe nem változik.