2009-ben a válság egyik legnagyobb vesztese tagadhatatlanul az építőipar.
A rendelések állománya, valamint a kivitelezések száma ebbe az évben drasztikusan csökkent.
Ez a csökkenés természetesen magával hozta az építőanyag gyártók, és forgalmazók eladásainak csökkenését, bevételeik, valamint tervezett hasznuk elmaradását.
Sajnálatos módon egyes piaci szereplők úgy próbálják megoldani ezt a kiesést, hogy áraikat csökkentik, ami a minőség egyértelmű romlását eredményezi.
Nem kell különleges belátás ahhoz, hogy egyik évről a másikra csökkenő eladási adatok mellett ugyan azon a típusú ragasztó nem kerülhet 20-30%-al olcsóbb árba.
Sokan úgy vélik, hogy gyártók által kínált és jól megalkotott hőszigetelő rendszerek drágák és az összeválogatott rendszerek megfelelő megoldást tudnak nyújtani.
A „márkás” termékek mellett megjelent sok saját márkás ragasztó, amiket kitalált néven, minőségi vizsgálatokat nem ismerő, ellenőrizetlen rendszerben gyártanak, alacsony minőségben azon az elven, hogy a dübel úgy is megfogja a polisztirolt, ha szükséges.
Miért fontos hogy a ragasztó megfelelő minőségű legyen? A válasz kézenfekvő; hogy ragadjon! Ez a válasz azonban nem biztos, hogy minden terméknél igaz, és számon is kérhető. A ragasztónak kell biztosítania a nyíróerőkkel szembeni, és a leválási erőkkel szembeni ellenállást is, szerepe ezért rendkívül jelentős.
A hőszigetelő ragasztók gyártásánál egy anyagnak biztos, hogy óriási szerepe van, ez pedig a műgyanta.
A műgyanta mennyiségének aránya határozza meg nagyrészt a ragasztó minőségét, megfelelő rugalmasságát, tapadását a felületekhez.
Nem szabad elfelejteni, hogy polisztirol ragasztása esetén egy műanyag felületet ragasztunk hozzá egy vakolt, vagy már valamilyen felületképzéssel rendelkező alapfelülethez. Tehát két különböző anyag tapadását kell megfelelően biztosítani egy termékkel. A műgyanta arányának helyes beállítása alapkérdés tehát, és ennek az alapanyagnak kispórolásával a ragasztó komoly értékvesztésen megy keresztül, vagyis nem fog megfelelő tapadási szilárdságot biztosítani a hőszigetelő rendszernek. A tapadás hiánya következtében a polisztirol elválik a felülettől, a hőszigetelési érték csökkenni fog, a színvakolat felszínén repedések keletkezhetnek, amely a rendszer hasztalanságához és megsemmisüléséhez vezet.
A szakítópróba eredményeinek vizsgálata alapján a 8 napos száradást követően a MAPEI MAPETHERM Ragasztótapasza beleszakított a hőszigetelő anyagba, tehát nagyobb szakítószilárdsággal rendelkezett, mint a polisztirolgyártóknak előírt gyártási érték.
A magas minőségi értéket az alsó sorban található 28 napos vizsgálatot követően is jól lehetett értékelni. A konkurens cég ragasztótapaszánál sajnos mindkét esetben az érték kisebb volt, mint a polisztirol szilárdsága, vagyis a ragasztó nem volt megfelelő hőszigetelő rendszer ragasztására.
Adott esetben a problémát okozhatta a műgyanta minősége, vagy túlzottan kis mennyisége is a keverékben.
A műgyanta hiánya problémát jelenthet a paplan mozgás kiküszöbölése esetén is. A jelentősebb, nagy hatású erőket a hőszigetelő tábla két oldala közötti hőmérséklet-különbség következtében fellépő erők által okozott deformációk váltják ki. Vizsgált esetben a téli külső hőmérséklet –5°C, a (belső) hőmérséklet pedig 20°C, a hőszigetelő tábla két oldala között 18°C hőmérséklet-különbség is lehet.
Az alapfelület és a polisztirol hőtágulása közötti különbség miatt paplan-hatás lép fel. A ragasztó rugalmatlansága esetén, valamint helytelen ragasztási technológia kiválasztásával a mozgástól a polisztirol egy idő után elválik az alapfelülettől.
A polisztirol lapok felhelyezésénél megfelelő sík alapfelület esetén a MAPETHERM Ragasztótapaszt telibe-ragasztásos technológiájával ajánlunk felvinni a felületre.
Az elterjedt alkalmazási gyakorlat, miszerint a ragasztót pontokban és a szegélyeknél hordják fel, nem minden esetbe veszi figyelembe a leválási erők eloszlását, amely a teljes ragasztóréteget érinti; ez az alkalmazási mód az erők rendellenes koncentrációját eredményezi, amikor a ragasztóban elkerülhetetlenül bekövetkezik a felületi tapadási határértékek meghaladása, és a ragasztó tábláról történő leválása (dübelek használatával ez javítható).
Csak az átlagosnál jobb minőségű, az adott alkalmazásra tervezett és készült ragasztók használhatók kellő nyugalommal, amely a MAPEI termékei közül, az egykomponensű Mapetherm Ragasztótapasz, Mapetherm AR1, vagy a kétkomponensű Adesilex FIS 13.
Fontos megjegyezni, hogy a paplanhatás csökkenthető a megfelelően kiválasztott vakolati színnel is, ami a rendszer túlzott felmelegedését gátolja meg.
A burkolati hőszigetelő rendszer egy többkomponensű, bonyolult rendszert jelent.
A rendszer minden komponense esetében be kell tartani a következőket:
• a komponensek tervezését gondosan, a rendszer követelményeit figyelembe véve kell végezni;
• tulajdonságaikat megfelelően felszerelt laboratóriumokban szakértő dolgozóknak kell vizsgálniuk;
• gyártásuknak a vonatkozó minőségi szabványokkal összhangban kell történnie;
• beépítésüket a jó (építőipari) gyakorlat szabályainak megfelelően kell végezni.
Néhány kivitelező által alkalmazott „önállósítási” megközelítés, miszerint az egyes komponensek beszerzése a piacon történik, amikor gyakran az egyedüli szempont a minél alacsonyabb beszerzési ár, és amikor a kivitelezés a termékek teljesítményének, kompatibilitásuk megfelelő ismerete nélkül történik, a megrendelőt azon veszélynek teszik ki, hogy a kivitelezett rendszer nem lesz megfelelő hatékonyságú, és károsodni fog.
Bátran állítható, hogy a MAPETHERM rendszer alkalmazása kedvező és felelősségteljes beruházást jelent az Ön számára is!