Nyugodt és törvényszerű renoválás… avagy hogyan újítsunk fel legálisan?

 2018. október 3. 11:30

Ahogy jön a tavasz és a nyár, a jó idő, akkor bizony jön az otthonunk megújuláshoz való igényünk is. Addig, amíg csak festeni, vagy burkolni szeretnénk lakáson belül nincs is szükségünk semmiféle engedélyre.

Ahogy jön a tavasz és a nyár, a jó idő, akkor bizony jön az otthonunk megújuláshoz való igényünk is. Addig, amíg csak festeni, vagy burkolni szeretnénk lakáson belül nincs is szükségünk semmiféle engedélyre.
DE ha kicsit nagyobb igényünk van, és nem elégszünk meg pusztán egy tisztasági festéssel, legyünk azért tisztában azzal, hogy mit lehet korlátozás nélkül és mit tehetünk csak és kizárólag hatósági engedéllyel.
Tudnia kell, hogy engedély nélküli építmények elhelyezésére is vonatkoznak szabályok, meg persze léteznek építési szabályok, melyek országosak. Azonban tudni kell azt is, hogy az önkormányzatok a Helyi Építési Szabályzatban, vagy egyéb helyi rendeletben az országosnál akár sokkal szigorúbb szabályozást is előírhatnak.

Lakóház felújítás
Az épület belső felújítását engedély nélkül végezhetjük el, vagyis a festés-mázolási és burkolási munkákhoz nincs szükség engedélyre. Nem kell engedélyeztetni a nyílászáró cserét sem, sőt bonthatunk és építhetünk válaszfalakat engedély nélkül, és gépészeti és villanyszerelési munkákhoz sincs rá szükség. Engedély csak akkor szükséges, ha munkálatok a tartószerkezetet érintik (szerkezeti falba nagyobb ablakot, ajtót építünk, vagy a felújítás kéményt, gázhálózatot is érint.

Ha az épületet eredetileg úgy tervezték, hogy a tetőtér alkalmas a beépítésre, akkor a későbbiekben a tetőteret engedély nélkül beépíthetjük. Ha a tetőtér beépítés a szerkezetet is érinti (pl. a födémet ki kell vágni a lépcső számára, vagy a tetőszerkezetet módosítani kell az ablakok miatt), akkor ott már engedélyre lesz szükségünk.

Az épületek külső felújítását, pl. homlokzati hőszigetelést, festést szeretnénk, akkor már ahhoz sincs szükség engedélyre.

Otthonunkhoz engedély nélkül építhetünk teraszt is, ha az nem emelkedik a terepszint fölé 1 m-nél magasabbra. Építhetünk előtetőt is, de ennek szigorú szabályai vannak: legfeljebb 1 m-t nyúlhat be a kertrészek kötelező legkisebb méretébe. Az előtető 2 m fesztávig és 25 nm építhető engedély nélkül, de a 1,5 m-nél jobban kinyúló rész növeli a telek beépítettségét.

A kerítésünk építése esetén is fontos figyelembe venni, hogy általában nem engedély és/vagy bejelentés köteles, de azt minden esetben a saját telken kell megépíteni. A szabályok szerint az utcai és a jobb oldali kerítés megépítése a mi kötelességünk, míg a hátsó kerítés felének megépítése hárul még ránk.

Szóval, hogy minden esetben biztosra menjen, hogy nem fogja Önt váratlanul érni a felújítás kifizetésén túl még egy nagyobb összegű bírság, akkor minden kérdéses esetben nézzen utána lakhelye szerint illetékes önkormányzatnál milyen helyi építési szabályok vannak érvényben.

Legális és bírság mentes lakásfelújítást kívánunk Önnek!

Hozzászólások

Load more comments

Maradjon kapcsolatban velünk

Iratkozzon fel hírlevelünkre, így nem marad le a Mapei friss híreiről