Teszt alatt a különleges, mosható falfesték

 2018. október 3. 10:16

A Mapei Kft. termékpalettáján szerepel az a különleges festék, ami már az első réteg felhordását követően láthatóan sokkal jobban fed a hagyományos termékeknél, ráadásul az átfestett falfelület a tesztek alapján nedvesen nyolcezerszer törölhető át anélkül, hogy a felület sérülne, színe, minősége változna. 
Kipróbáltuk, mit tud a védő és dekoratív falmáz, a Dursilite.

A különleges összetételű festék tesztjére múlt héten került sor, amikor az időjárás kicsit enyhült, a hőmérő higanyszála plusz tíz fok fölé kúszott. A festékkel egy külvárosi, négy lakásos társasház lépcsőházát varázsoltuk újjá, s még azt is igyekeztünk bemutatni, hogy a festék nagyon is tisztítható.
Felhasználási terület

A kimerítő leírásban szerepel, hogy a festék – megfelelő alapozás mellett – szinte bármilyen falfelületre felhordható. A termék különleges összetétele miatt különösen alkalmas különböző cementkötésű, mész vagy gipsz bázisú felület festésére, melyek folyamatos, fokozott igénybevételnek vannak kitéve és ebből következően, tartós védelmet igényelnek. A matéria alkalmazása olyan területeken ideális, mint például az erkélyek alsó felületei, lépcsők homlokfelületei, pillérek és mennyezetek fedett területek alatt, erkélyek és teraszok belső parapetjei, konyhák, gyerekszobák, mélygarázsok falfelületei. A festéket elsősorban beltéri alkalmazásra szánta a gyártó, de olyan kültéri felületeken is bizonyított, melyek nincsenek kitéve az időjárás agresszív, károsító hatásainak.
A különleges festék további sajátossága a tisztíthatóság; a felület nyolcezerszer tisztítható anélkül, hogy a festék színe, minősége változna. A festék bármilyen színre kikeverhető. A hófehér festék különlegessége abban rejlik, hogy hosszú időn át megőrzi vakító fehérségét, és a beltéri környezet hatásai (például cigarettázás) ellenére sem sárgul be.

Minőségi festék
A Dursilite festék első pillantásra semmiben sem különbözik a hagyományos diszperziós festékektől, a meglepetés akkor éri a felhasználót, amikor felkeveri a matériát. Az anyag ugyanis sűrű, testes, szemmel láthatóan nem spórolták ki belőle az összetevőket.

A Mapei Kft. szakértőitől tudjuk, hogy a festékek minőségét nagy részben a bennük felhasznált kötőanyagok jellege, minősége, és mennyisége határozza meg. A kötőanyagok nem megfelelő, vagy alacsony minősége alapvetően meghatározza a felhasználást, a festékek színét (a nem vakító fehér szín már alacsony minőségről árulkodik), sárgulását-öregedését. A kötőanyagok mennyiségét PVC-értékben határozzák meg: magas PVC érték esetén sok az anyagokban található töltőanyag (olcsó komponens) és alacsony a kötőanyag mennyisége. Ebből következik, hogy a festék gyorsabban öregszik a falon, sárgul és koszolódik, rugalmatlan lesz, nem lesz nedvességgel, koszolódással szemben ellenálló. De vissza a festékteszthez!

Felhasználói útmutató
A diszperziós festéket meszelt falakra közvetlenül nem szabad felvinni, az ilyen felületeknél előbb felületkiegyenlítésre (glettelésre) van szükség, majd a festékből, egy körülbelül 10-15 százalékos vizes hígítású oldattal végezzük el az alapozást. Ezt követően a végleges színt, 5%-os hígítással, 1-2 rétegben hordjuk fel a felületre-színtől függően.

A lakástulajdonosokból verbuvált festőcsapat ennek szellemében járt el, mivel a lépcsőház festéséhez korábban sárga diszperziós festéket használtak, nem volt szükség alapozásra, a falakat, az útmutatásnak megfelelően, hígított festékkel kenték át. Nagy meglepetést okozott, hogy már az alapozó festés tökéletesen elfedte az elkoptatott falfelületet.

A lépcsőház fala, az alapozást követően, egy napig száradt, a második és egyben utolsó réteget másnap hordták fel. Az új felület aztán megint egy napig száradt, majd, hogy bemutassuk, a festék valóban mosható, a falfelületen hagytuk összesározott tenyereink lenyomatát. A szennyeződés eltávolításához vizes-mosogatóhabos szivacsot használtunk. A bársonyos hatású felület ellenállt a dörzsölésnek, a sár eltűnt, az eredeti állapot megmaradt. A festőcsapat értékelése; teljes megelégedettség, kifogástalan végeredmény, tízből tíz pont a gyártónak.


forrás: www.hg.hu 2010. 12.15.  12:59 - Czitkovits Judit

Kapcsolódó termékek

DURSILITE
DURSILITE
Nagymértékben mosható, vizes bázisú beltéri festék magas fedőképességgel. Ideális színtervezésre

Maradjon kapcsolatban velünk

Iratkozzon fel hírlevelünkre, így nem marad le a Mapei friss híreiről