Vajon a vakolat leverés az egyetlen megoldás, ha azt szeretnénk, hogy a lakásunk a béke erőt adó oázisaként friss és üde maradjon a szürke hétköznapokban? Dehogy!
Előrebocsátjuk: vannak olyan esetek, amikor elkerülhetetlen a vakolat leverés, az újravakolás és a festés – belső terekben pedig a friss falfestés. Ami az utóbbit illeti, néha elegendő, ha a hibák láthatóságát csökkenteni tudjuk néhány „lágyabb” módszerrel. Igényességünktől függ ez (tökéletes eredményt várunk el?), illetve a rászánható időnktől.
Ha mosható falfestékről van szó, akkor egyesek szerint elegendő lehet az apróbb javítás is a felületi sérülések eltüntetéséhez, mint amilyenek a karcolások és a horzsolások, elhúzások vagy az elszíneződések, például a fűtőtest mellett. Ilyen esetekre azt ajánlják áthidaló megoldásként, hogy keféljük le a port, és mosószeres melegvízzel, szivaccsal távolítsuk el a szennyeződéseket, majd javítsuk a festést csupán az érintett felületen.
De a szegek, a leverődések és a kisebb vakolathibák esetén se kell rögtön a vakolat leverés drasztikus módszeréhez folyamodni ahhoz, hogy újra a szemnek tetsző legyen a lakásunk, mert glettel, hígabb gipsszel is javítani lehet ezeket a nem kívánt mélyedéseket, majd pedig ez esetben is jöhet a hígított javítófesték. (További probléma lehet ez esetben, hogy a kezelt rész árnyalata frissebbnek, élénkebbnek fog tűnni. Megoldásként az javasolható, hogy nedves szivaccsal hozzunk létre átmenetet a folt szélén, némi kegyes csalással, még mielőtt a javítófesték megszáradna.)
Ha pedig már a sérült vakolatnál tartunk, ehhez a módszerhez hasonlóan oldható meg a könnyen benyomódó, felszakadó, egyszóval: még sérülékenyebb gipszkartonfalak javítása: vissza kell nyomni, aztán le kell csiszolni a gipszkartont, és a végén ez esetben nem festékkel, hanem híg gipsszel kell a felület végső kezelését ellátni.
Lehet persze, hogy kevés mindaz, amit a felsorolt, enyhébb megoldások biztosítani tudnak, és eljött az ideje a tiszta lappal való újraindulásnak. Erre az esetre azt javasoljuk Önnek, hogy töltse le a Mapei díjmentes e-könyvét a linken, mert ez tanácsot ad hozzá, hogy valóban megérje a vakolat leverés és az alapos felújítás!
Iratkozzon fel hírlevelünkre, így nem marad le a Mapei friss híreiről
Copyright © 2025 MAPEI Kft. Minden jog fenntartva
Mapei Kft. - 2040 Budaörs, Sport utca 2.
2025. április 14-től a Mapei Kft. új címre költözik. Cégünk központi ügyintézési helye a 2040 Budaörs, Edison utca 1., A8-as épület. A Mapei Kft. hivatalos székhely címe nem változik.
Hozzászólások
Load more comments