Kevesen tudják: 3 egyszerű tipp az őszi-téli felújításhoz

Kevesen tudják, de nem szükséges, hogy ősszel vagy télen leálljanak a felújítási munkák a hideg idő miatt. Van néhány fogás, amit érdemes betartani, hogy az eredmény olyan tökéletes legyen, mintha jobb időben készült volna a munka. Most ebből mutatjuk meg a három legfontosabbat.

 2019. október 8. 14:26

Mire figyeljünk homlokzati munkáknál hideg időben 

TIPP1:

Kültéri munkák esetén elsőszámú szabály, hogy védeni kell a felületeket. Egy fűthető burkot kell kialakítani a felület körül. Homlokzati munkáknál, például homlokzati hőszigetelés vagy homlokzatburkolás esetén teljesen be kell állványozni az érintett felületet. Az állványt legalább állványvédő hálóval teljesen be kell borítani. Fűtött épület esetén egy ilyen burok is már pár fokkal magasabb hőmérsékletet biztosíthat a környezetnél. 

Igazán hideg időben viszont nem túlzás a teljes állványzatot két réteg fóliával borítani, úgy, hogy az alul és fölül is zárt legyen, és hőlégfúvókkal fűteni az érintett felületet. Hasonló módon járhatunk el egyéb kültéri munkáknál, például terasz vagy medence burkolásánál is. A különbség, hogy nem egy állványzat segítségével hozzuk létre a fűthető burkot, hanem egy ideiglenes sátrat kell építeni a munkaterület fölé. 

Teljesen zárt burok esetében viszont két dologra feltétlen figyelni kell:

  • Egyrészt szellőztetéssel, a fóliázás helyenkénti megnyitásával biztosítsuk a megfelelő légcserét. Azaz a „zárt burok” ne légmentesen zártat, csak befűthetőt jelentsen. 
  • Másrészt elektromos hőlégfúvót használjanak lehetőség szerint, illetve kerüljük a szénhidrogének, például pb gáz elégetésével működő fűtőtesteket. 

Miért fontos ennek a két javaslatnak a betartása? 

A szellőztetés magától értetődően a dolgozóknak is biztosítja a friss levegőt, de ezen felül a légcsere biztosítja egyrészt az anyagok száradását, másrészt a cement kötésekor keletkező, vagy a termékekben eleve benne lévő mészhidrát kikötéséhez szükséges, a levegőben természetesen benne lévő széndioxidot is. 

A szénhidrogének elégetésével működő hőlégfúvókkal több gond is lehet. Egyrészt az égéshez a friss levegő oxigéntartalmát használja, másrészt az égéstermék nagyrészt széndioxidból és vízből, azaz vízgőzből áll, ami lassítja a száradást, harmadrészt az égésterméknek lehetnek egészségre ártalmas, mérgező összetevői. 

TIPP 2:

Fűtött munkaterületek esetén érdemes gyorskötő termékeket választani, mivel ezzel jelentősen gyorsítható a teljes munkafolyamat. Egyrészt a technológiai idők rövidülhetnek az egyes munkafázisok között, például hidegburkolásnál a kiegyenlítés, vízszigetelés, ragasztás, fugázás között, másrészt a gyorskötő anyagok alkalmazásával hamarabb válik terhelésnek, időjárásnak ellenállóvá a termék. Ezek összessége azzal jár, hogy kisebb ideig kell védeni, fűteni, hamarabb vehetjük használatba a felületet, hamarabb végeznek a munkával és vonulhatnak le a munkaterületről. 

TIPP 3:

A hőlégfúvó okozta szárító hatásra, légmozgásra elsősorban a színes termékek érzékenyek. Mivel a kapott szín függ a felület száradásától, a száradás egyenletességétől. Ha egységes, esztétikailag vonzó felületet szeretnénk, akár színes fugáról, akár festékről, vagy színes vékonyvakolatról beszélünk, két szabályt be kell tartani. 

  • Egyrészt válasszunk olyan terméket, amely kevésbé érzékeny a kivitelezés körülményeire. Cementes fugázók esetén ilyen termék az ULTRACOLOR PLUS, festékek vakolatok terén pedig a QUARZOLITE és a SILANCOLOR termékcsalád. 
  • Másrészt lehetőség szerint ne fújassanak közvetlen a meleg levegőt a frissen színezett felületre, azt irányítsuk más irányba, például a már megkötött felületre.  

Ha szeretne a felújításához, építkezéséhez ingyenes szaktanácsot, vagy ha kérdése van a témával kapcsolatban, bátran keresse fel honlapunkat, ahol szakembereink segítenek Önnek >>

Hozzászólások

Load more comments

Maradjon kapcsolatban velünk

Iratkozzon fel hírlevelünkre, így nem marad le a Mapei friss híreiről