Beltéri balesetek esetére… 

Egy lakás vagy ház, attól válik otthonná, hogy megosztjuk a szeretteinkkel. Pontosan azért, mert az otthon a legfontosabb és leginkább igénybevett élettér, szinte mindenhol előfordult már egy-egy kisebb vagy nagyobb „baleset”, ami a falfelület összepiszkolódását, lehorzsolását, gipszkarton fal esetében pedig akár a látványos benyomódását okozta. 

Ahogyan ismerős lehet a felső vagy az oldalsó szomszéd felől történő beázás és a kisebb-nagyobb repedések megjelenése is a szobák falán és a külső homlokzaton egyaránt. 

Egy korábbi cikkünkben a belső falfelületek javításáról, az apróbb felületi hibák gletteléséről, a folyékony gipsz, illetve a javítófesték alkalmazásáról már írtunk, ezúttal a külső falfelületek megóvását célozzuk.  


A külső homlokzat állagmegóvásának fortélyai

A külső homlokzat kezelése és javítási feladatai nagyobb léptékűek, amiket előre gondosan megtervezett lépésekben érdemes kivitelezni. Bármelyik szakembert is válassza, a MAPEI az elsőtől az utolsó lépésig minden munkafolyamathoz kiemelkedő minőségű és hatékonyságú anyagokat kínál. 

Algásodás vagy penészgomba? 

Ha a külső homlokzat elhelyezkedése, illetve a környezet lehetővé teszi a penészgombák vagy algák szaporodását, a további károk elkerülése miatt, azonnal lépni kell! 

A MAPEI Silancolor Cleaner Plus vizes bázisú tisztítószer egyetlen lépésben oldja meg a problémát. Hatékonyan elbánik a különböző moha-, alga és mikroorganizmus-törzsekkel. Kifejezetten ezek mélységi eltávolítására alkalmazható tisztító- és fertőtlenítőszer. 

A homlokzat védelme a továbbiakban a MAPEI Silancolor Plus színezett felületképző rendszerrel folytatható. E kettő együttes használata erőteljes védelmi vonalat képez az egészségre ártalmas mikroorganizmusokkal szemben.

Kis repedésből lesz a nagy repedés: így előzze meg! 

A külső homlokzaton megjelenő hajszálrepedések eltűntetése, a meglévő kisebb hibák elfedése minél előbb megtörténik, annál jobb. Erre a munkára kiváló a MAPEI Quarzolite Base Coat, ami egy akril diszperziós bázisú kiegyenlítő és kitöltő alapozó. Remekül fedi a hibákat és egyenetlenségeket. 

A következő lépésként érdemes egy rugalmas, vízlepergető bevonatot választani, ami a nedvességtől és így a penészgombák újbóli megjelenésétől is védi a falakat. Akár újabb, akár régebbi és festett, hajszálrepedésekkel tarkított külső vagy belső falfelületről legyen szó, a szálerősített a MAPEI Elastocolor Tonachino Plus-szal ragyogó eredményeket lehet elérni. 

Az állagmegóvás nem csupán beltéren, hanem az ingatlan külső homlokzatán és aljzatán is elengedhetetlen, hiszen a gyors reagálással hosszú időre biztosítható a nyugalom és megelőzhető a vakolat leverése. 

Az Ön otthonának is szüksége lenne állagmegóvásra? A MAPEI-nél minden anyagot megtalál, így a szakembereknek minden alapanyag biztosított lesz a tökéletes munkavégzéshez. Ha kérdése van, vegye fel a kapcsolatot szakértőinkkel.

Kapcsolódó termékek

Hozzászólások

Load more comments

Maradjon kapcsolatban velünk

Iratkozzon fel hírlevelünkre, így nem marad le a Mapei friss híreiről