Az elmúlt években sorra újulnak meg a magyar vidék legszebb kastélyai. A Nemzeti Vár-és Kastélyprogram keretében számos eddig mély álomban lévő épület került fel a turisztikai és kultúrtörténeti térképre. Az egyik legszebb klasszicista épületegyüttes, az ördöglovas kastélyaként elhíresült Sándor-Metternich Kastély felújítására is sor került. Volt szerencsénk bepillantást nyerni ebbe a fantasztikus épületbe, ahol a Mapei termékmegoldásai is segítették a kivitelezők munkáját.
Az épület története egyészen a 17. századig nyúlik vissza, amikor a kastélyt a Both család birtokolta. A kastély környéke tele volt vadakkal, emiatt vetett rá szemet a grófi Sándor család. Elsőként Sándor Menyhért alakított itt ki vadászlakot, majd később Sándor Antal megrendelésére elegáns kúriává alakították át. A következő felújítás az Ördöglovasként emlegetett Sándor Móric nevéhez köthető, aki feleségének, Metternich Leontinának szeretett volna kedvezni az 59 szobás kastéllyal.
A kastély jelenkori felújítását az ezredfordulón kezdték meg és 2021 év végén adják majd át a nagyérdeműnek. A ma ismert revitalizáció tervezése 2016-ban vette kezdetét. A megbízást a Palatinum Stúdió nyerte, Erő Zoltán vezetésével. A helyszíni munkák 2018-ban kezdődhettek meg. Az épületen kívül a park is visszanyeri eredeti pompáját. A belső terekbe kiállításokat terveznek, melyek a nagymúltú Sándor-Metternich család életét hivatottak bemutatni. A Mapei termékmegoldásait több „fronton” is alkalmazta a kivitelező, a Pharos ’95 Kft. A cég eleinte többnyire sportpályák kialakításával foglalkozott, mára azonban átlépte határait és Magyarország egyik legszebb beruházásának élén, generálkivitelezőként maradandó értéket alkotott.
A POROMAP szárítóvakolat rendszerről általánosságban elmondható, hogy lehetővé teszi tégla, kő és tufa falazatok helyreállítását. Ezek a termékek magas szulfátállósággal és kiváló páraáteresztő képességgel rendelkeznek. A falazat megszilárdításához PRIMER 3296 alapozó került felhasználásra. A megtisztított felületű falra előfröcskölő vagy másnéven gúzoló habarcs, a POROMAP RINZAFFO került fel, melynek feladata, hogy megfelelően homogén felületet biztosítson a szárítóvakolat számára, és növelje a tapadást. Ezt követően POROMAP INTONACO alapvakolat, majd POROMAP FINITURA mészbázisú simítóhabarcs teszi teljessé a rendszert, amely egy természetes felületképző anyag, ami esztétikus felületet biztosít a falszerkezetnek.
A boltozatok szerkezetmegerősítésére a MAPEWRAP C FIOCCO szénszál zsinórokat alkalmazták a mesterek a MAPEWRAP 21-gyel történő impregnálással kialakított szerkezeti kapcsolat létrehozásához. A MAPEWRAP alkalmas betonelemek és falazatok szerkezeti és funkcionális helyreállítására, beleértve azokat a történelmi vonatkozású szerkezeteket is, amelyek a zord időjárás vagy természeti körülmények miatt károsodtak. A MAPEWRAP C FIOCCO, a MAPEWRAP G FIOCCO és a MAPEWRAP B FIOCCO „szerkezeti bekötésként” használhatók a régi falazatok belsejébe elhelyezve. A zsinórokat speciális Mapei epoxi gyantarendszerrel rögzítették, amely alapozóként tartalmazza a MAPEWRAP PRIMER 1-et, kiegyenlítőként a MAPEWRAP 11 állékony epoxi pasztát, illetve impregnáló és ragasztóanyagként a MAPEWRAP 31-et.
A kastély rekonstrukciója során a terasz víz elleni szigetelését is a Mapei termékeivel valósította meg a szakkivitelező. A díszerkély vízszigeteléshez bitumenes lemezes víziszigetelés készült a később visszakerülő kőburkolat alá, és poliuretán bevonatszigetelést alkalmaztak a mellvédfalra és egyéb látható felületekre a mesterek. Az erkélyen meglévő alapfelületeknek egy része régi bitumenes lemez, egy része bádog és egy része beton volt. A régi, meglévő cementes felületeken a hibák javításához, valamint a csatlakozó falaknál a felület kiegyenlítéséhez PLANITOP FAST 330 kiegyenlítőhabarcsot használtak a szakemberek.
A vízszintes felületre a lemezes vízszigetelés esetében kellősítésként POLYPRIMER oldószeres alapozót használtak. A szigetelő lemez a FLEXO S6 PREMIUM nagyteljesítményű, előregyártott, elasztomer vízszigetelő lemez volt. A lemezben lévő poliészter szálas különleges hordozóbetét, azon kívül, hogy rendkívül rothadásálló, kiváló mechanikai tulajdonságokat, nyúlási jellemzőket és magas átszúródási ellenállóságot biztosít a lemeznek. A vízszigetelő lemezek védelmére és a szivárgó vizek elvezetésére a vízsintes felületre POLYFOND KIT nagysűrűségű extrudált polietilénből (HDPE) készült lemezt használtak a mesterek.
A korlátok tetején, és a mellvédfalnál egy sávban a PURTOP EASY egykomponensű poliuretán vízszigetelő bevonattal oldották meg a vízszigetelést, mely rátakart, illetve csatlakozott az előzőleg elkészített bitumenes vízszigetelésre. Az alapozáshoz háromféle alapozó használata volt szükséges, a betonfelültre PRIMER PU FAST került, melynek felületét a jobb tapadás érdekében QUARZO 0.5- kvarchomokkal hintették meg, míg bádog felültre PRIMER EPW, a bitumenes lemezre pedig MAPECOAT I 600 W alapozók kerültek felhasználásra.
A PURTOP EASY felkenés után egy vastagabb lakkréteghez hasonló felületet adott, ami egyúttal vízzáró és rugalmas is. A néhány óra alatt elkészült bevonat sima és átfedések nélküli, repedésáthidaló lett. A függőleges felületek kialakításához a PURTOP EASY-hez ADDITIX P adalékot adtak, hogy tixotropizálja azt. A PURTOP EASY-hez kevertek továbbá PURTOP ADY adalékszert, mely azt segítette, hogy a bevonatszigetelést egyetlen rétegben lehessen felhordani.
A dilatációs hézagokhoz MAPEBAND EASY hajlaterősítő szalagot választottak a mesterek, melyek felragasztására ADESILEX PG1 kétkomponensű, állékony (tixotróp) epoxi ragasztó került felhasználásra.
Ahol nem vízszigeteltek, a lábazathoz a természetes kövek ragasztásához KERAFLEX és KERAFLEX MAXI S1 ragasztóanyag került felhasználásra. A függőleges felületek burkolására KERALASTIC T fokozott terhelhetőségű, kétkomponensű poliuretán ragasztó került felhasználásra. A hézagok mélységének beállítására MAPEFOAM zsinórt használtak a mesterek. A dilatációs hézagokat MAPESIL LM szilikonnal töltötték ki.
A talajnedvesség és talajvíz elleni vízszigetelés kialakítása során a holkerek és a hajlatok kialakítására PLANITOP FAST 330 terméket használtak fel. Alapozóként PLASTIMUL PRIMER oldószermentes bitumenes alapozót alkalmaztak a PLASTIMUL 1 K SUPER PLUS termék felhordása előtt.
Az üzemi víz elleni szigeteléshez MAPELASTIC vízszigetelőanyag került felhasználásra 50 négyzetméteren.
ADATOK
Referencia: Sándor-Metternich Kastély
Mapei termékekkel végzett munkálatok: homlokzat kialakítás, betonjavítás, vízszigetelés
Helyszín: Bajna
Kivitelezés éve: 2018-2021
Tulajdonos: Magyar ÁllamVagyonkezelő: Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nonprofit Kft.
Generálkivitelező: Pharos ’95 Kft.
Szakipari feladatok kivitelezője: Pharos ’95 Kft.
Projektmenedzser: Barabás Emőke, Pharos ’95 Kft.
Építész: Erő Zoltán, Palatinum Stúdió
Mapei partnerkereskedő: Mapei Kft., Budaörs
Mapei kapcsolattartó: Lakatos Zsolt
Fotó: Bere Mário
FELHASZNÁLT MAPEI TERMÉKEK
Homlokzat kialakítás: Primer 3296, Poromap Rinzaffo, Poromap Intonaco, Poromap Finitura
Betonjavítás: Mapewrap C Fiocco, Mapewrap 21, Mapewrap Primer 1, Mapewrap 11, Mapewrap 31
Vízszigetelés: Planitop Fast 330, Primer PU Fast, Primer EPW, Mapecoat I 600 W, Quarzo, Purtop Easy, Additix P, Purtop Ady, Polyprimer, Flexo S6 Premium, Polyfond Kit, Mapeband Easy, Adesilex PG1, Keraflex, Keraflex Maxi S1, Keralastic T, Mapefoam Zsinór, Mapesil LM, Plastimul Primer, Plastimul 1K Super Plus, Mapelastic
Hozzászólások
Load more comments