A modern építészet remeke tökéletesen illeszkedik a szigetcsoportra jellemző sziklás tájba

Tínosz, Kükládok, Lap Pool House

 2023. március 2. 8:59

A Küklád-szigetek közé tartozó Tínosz mindenekelőtt egyenetlen felszínéről, és a sziklás öbleiben megbúvó strandjairól ismert. Itt áll azonban a környezetébe belesimulva az az Aristides Dallas építész által tervezett lakóház is, amely jelen írásunk tárgyát képezi. Az épület vonalvezetésében és dinamikájában a modernizmus és a Bauhaus stílusjegyei egyaránt tetten érhetők. Formavilágában egymást metsző paralelepipedonok (paralelogramma alapú hasábok) és látszóbeton felületek is megjelennek. Azzal, hogy lényegében ugyanolyan szürke, mint a sziklás táj, amelynek immár vitathatatlanul a szerves részévé vált, a villa a folytonosság érzetét kelti: átmenetet képez egy emberi kéz alkotta létesítmény és az anyatermészet kincsei között.

Az épület tetőszerkezete egyetlen hatalmas, két, egymásra merőleges, kifelé dőlő, és a villa „intimebb” tereit – a hálószobát, illetve a vendégszobákat – magában foglaló hasábon nyugvó betonlap. A lapostető alatti központi egységben található a nappali és a konyha, ahonnan tolóajtókon át lehet kijutni a szabadtéri úszómedencéhez. Az erősen megnyúlt téglalap alakú medence a ház közepétől egészen a domb pereméig ér, így a villalakók és vendégeik bármilyen időben gyönyörködhetnek a pazar panorámában. Az építésznek sikerült mindössze néhány „erős” dizájnelem alkalmazásával egy olyan dinamikus épületet alkotnia, amely szinte eggyé válik a sziklákkal. A különleges lakóház ezért nemcsak a laikusok, de az uniós tagállamok építészettel foglalkozó szakértői csoportjainak érdeklődését is felkeltette, és 2022-ben Európa egyik legjobb kortárs épületeként a Mies van der Rohe-díjra is jelölték.

Betonfelületek védelme

A Mapei megoldásait a kivitelezés során több területen is alkalmazták. Így az épület szerkezetét alkotó betonelemek zsaluzatának eltávolítása után a felületek egyenetlenségeit MAPEGROUT TISSOTROPICO szálerősített, zsugorodáskompenzált, az EN 1504-3 szabvány szerint R4 osztályú szerkezeti habarcsokra előírt alapvető követelményeket teljesítő habarccsal egyenlítették ki. A kültéri betonfelületeket ezt követően az EN 1504-2-es szabványnak megfelelő PLANISEAL 88 ozmotikus cementkötésű habarccsal vízszigetelték.

Az úszómedence vízszigetelése és burkolása

A medencetest belsejét ugyancsak egy, a Mapei alkalmazástechnikusai által javasolt megoldással, a MAPELASTIC SMART kétkomponensű, rugalmas cementhabarccsal vízszigetelték. Ez az ecsettel, hengerrel vagy akár habarcsszóró géppel is felhordható termékünk az úszómedencéken túl erkélyek, teraszok és vizes helyiségek betonfelületének védelmére is bátran ajánlható. A MAPELASTIC SMART különösen alkalmas szabálytalan alakú felületek vízszigetelésére, sőt nagy szakadási nyúlásának köszönhetően (120%) terhelésre kismértékben deformálódó betonszerkezetek, hajszálrepedéses vakolatok és rázkódásnak kitett, repedezésre hajlamos cementkötésű felületek rugalmas védelmére is jól használható.

Az UV-sugárzásnak ellenálló MAPELASTIC SMART az EN 1504-2 és EN 14891 szabványokban előírt követelményeket is maximálisan teljesíti.

A kivitelezők az úszómedence mozaikburkolatát fehér színű KERAFLEX MAXI S1 alakváltozásra képes, nyújtott nyitott idejű, Low Dust csökkentett porzású technológiával készült, lecsúszásmentes cementkötésű ragasztóhabarccsal rögzítették, a fugahézagokat pedig a könnyen felhordható és letisztítható KERAPOXY CQ kétkomponensű, saválló, antibakteriális hatóanyagot tartalmazó, penészedésgátló BioBlock® technológiával készült epoxi fugázóanyaggal töltötték ki. A szakembereknek a Mapei teljes rendszerének alkalmazásával nemcsak tartós, de rendkívül esztétikus megjelenésű felületet sikerült kialakítaniuk.

ADATOK

Referencia: Lap Pool House

Helyszín: Tínosz (Kükládok, Görögország)

Építés éve: 2017

Építészek: Aristides Dallas Architects (Aristides Dallas, Konstantinos Stathopoulos)

Szerkezeti tervek: Theodoros Chrysovergis, Emmanouil Roditis

Belsőépítész: Evangelos Tentis
A Mapei termékekkel végzett kivitelezés éve: 2017

Mapei termékekkel végzett beavatkozások: betonjavítás, vízszigetelés, hidegburkolás

Kivitelező: Aegean Construction & Development by Louvaris

Mapei partnerkereskedő: Stergioti Bros
Mapei kapcsolattartó: Sakkas Charalampos, Mapei Görögország

Fotók: Panagiotis Voumvakis, Mariana Bisti


Felhasznált Mapei termékek

Betonfelületek kiegyenlítése és védelme: Mapegrout Tissotropico, Planiseal 88

Aljzatok vízszigetelése: Mapelastic Smart

Medence hidegburkolása: Keraflex Maxi S1, Kerapoxy CQ 

 

Kapcsolódó termékek

MAPEGROUT TISSOTROPICO
MAPEGROUT TISSOTROPICO
Szálerősítésű zsugorodás-kompenzált betonjavító habarcs. A Mapegrout Tissotropico használható minden fajta betonjavításra, például a…
PLANISEAL 88
PLANISEAL 88
Cemetkötésű habarcs falazatok és betonszerkezetek vízszigetelésére.
MAPELASTIC SMART
MAPELASTIC SMART
Ecsettel vagy hengerrel felhordható kétkomponensű, fokozottan rugalmas cementkötésű habarcs betonfelületek, mint például erkélyek,…
KERAFLEX MAXI S1
KERAFLEX MAXI S1
Ez a titka a tökéletes minőségű burkolati munkáknak! Higgye el, érdemes átgondolnia, hogy áldoz-e többet a jóminőségű, megbízható…
KERAPOXY CQ
KERAPOXY CQ
Könnyen felhordható és kiválóan tisztítható kétkomponensű epoxi habarcs bakteriosztatikus szerrel és BioBlock® technológiával, ideális…

Projects

Category icon Lakóépület

Lap Pool House

Görögország

Beton helyreállítás, Padlóburkolás, Vízszigetelés

Maradjon kapcsolatban velünk

Iratkozzon fel hírlevelünkre, így nem marad le a Mapei friss híreiről