M4-es metróvonal, Milánó

Betonadalékszerek, kenhető vízszigetelő anyagok és burkolási segédanyagok alkalmazása egy új, a fenntarthatóság jegyében épülő metróvonalon.

 2023. március 23. 10:18

Tavaly november 26-án – 58 évvel az első milánói földalatti vasútvonal átadása után – hat új állomást is avattak a város sorrendben az ötödik viszonylatán. A tervek szerint 2024 végére elkészülő M4-es („kék”) metróvonal összeköttetést biztosít majd a régi városközpont és a város keleti (a Forlanini negyed és a Milánó-Linatei repülőtér), illetve nyugati része (a Lorenteggio negyed és a San Cristoforo vasútállomás) között.

Az új metró gyors, kényelmes és a legmodernebb biztonsági berendezésekkel ellátott közlekedési szolgáltatást nyújt: az automatizált, járművezető nélküli szerelvényeket intelligens forgalomszabályzó rendszerrel szerelték fel, hogy az utasok teljes biztonságban érezhessék magukat. Elkészülte után a vonal mindkét irányban óránként akár 24 000 utast is ki tud majd szolgálni, köszönhetően a csúcsidőben 90 másodperces járatsűrűségnek.

Városi mobilitás szempontjából az M4-es komoly előrelépést jelent: a teljes vonal kiépítésével a földalatti vasúthálózat teljes hossza 118 kilométerre bővül, amivel a hatodik legnagyobb ilyen jellegű infrastruktúra lesz Európában.

Környezettudatos építkezés

Mivel a földalatti kötöttpályás közlekedésből származó károsanyag-kibocsátás megközelíti a nullát, a tömegközlekedés presztizsének javulása pedig egyértelműen mérsékli az autóutak forgalmi zsúfoltságát, a Milánóban élő és dolgozó emberek végre fellélegezhetnek. Az új M4-es és M5-ös vonalak (az utóbbi szakaszait 2013 és 2015 között adták át) az előzetes becslések szerint évente mintegy 30 millióval fogják csökkenteni az autós utazások számát és 2 százalékkal a várost érő környezetterhelést.

Az M4-es szakaszait szinte végig a térszint alatt, „gépvakondok”, azaz TBM alagútfúró pajzsok segítségével hajtják ki, felszíni földmunkára csak az egyes nyitópontok, metróállomások és kisebb műtárgyak kialakításához van szükség. A kivitelezők a munkálatok során nagy hangsúlyt fektetnek a környezeti fenntarthatóságra: a talaj megszilárdításához és a pajzsindító- és fogadó műveletek megvalósításához kizárólag nem szennyező, nem mérgező és nem veszélyes termékeket használnak.

 

A Mapei részvétele

Betonkeverékek

A Mapei 2013 óta szállít betonadalékszereket az M4-es metró építéséhez. Már az előkészítő munkálatoknál is jelen volt, amikor a kivitelezők a Monvil Beton által gyártott és DYNAMON XTEND W400R adalékszerrel (traszport) betonból támfalakat emeltek a fúrópajzsok által kitermelt és az egyes állomásokon kiemelt föld tárolásához.

A következő munkafázishoz a Holcim, a Colabeton és a Betonrossi állította elő a betont, a Mapei legújabb generációs adalékszereinek – például a DYNAMON XTEND W300 N és a DYNAMON XTEND W300 R folyékony adalékszer – alkalmazásával. Ugyanezeket használták a vasúti betonaljak öntésénél is.

A Mapei jelenleg is több terméket biztosít az állomások körüli utak és terek kiépítéséhez, illetve helyreállításához.

Lemezes vízszigetelés

A kivitelezők számos állomás (San Cristoforo, Gelsomini, Segneri, Tolstoj, Washington Bolivar, De Amicis, Vetra, Santa Sofia és San Babila) talajvíz elleni szigetelését a MAPEPLAN TU S, a MAPEPLAN TT D, a MAPEPLAN WATERSTOP és a MAPEPLAN PROTECTION szintetikus vízszigetelő lemezek, a POLYFOND KIT szivárgó lemez, illetve a MAPEPLAN INJECTION VALVE és az IDROSTOP MULTI PVC-P injektáló szelepek használatával oldották meg.

Mindezen termékek gyártója a Polyglass SpA, a Mapei Csoport egyik leányvállalata.

Kerámia és kőanyagú fal- és padlóburkolatok fektetése

Az állomások kerámia és kőanyagú burkolatainak fektetése előtt az esztrichek repedéseit szükség szerint az EPOJET kétkomponensű epoxigyantával töltötték ki. Vízszigetelésre a MAPELASTIC TURBO kétkomponensű cementkötésű habarcsot használták.

A diorit járólapokat az ADESILEX P9 EXPRESS fokozott terhelhetőségű, gyorskötő, cementkötésű ragasztóval, a falakra kerülő vékony greslapokat pedig az ULTRALITE S2 FLEX egykomponensű, nagy alakváltozásra képes, könnyűsúlyú, nyújtott nyitott idejű cementkötésű ragasztóval rögzítették. A fugahézagokat az ULTRACOLOR PLUS habarccsal töltötték ki, míg a dilatációs hézagokat a kerámia burkolatok esetében MAPESIL LM-mel, a kőanyagú burkolatoknál MAPESIL AC szilikonnal tömítették.

Védőbevonatok

Az állomások kijáratánál található szellőzőaknák felületeit WALLGARD GRAFFITI BARRIER eltávolítható falfirka-álló védőbevonattal látták el, majd utolsó rétegként ELASTOCOLOR WATERPROOF könnyen tisztítható, diszperziós akrilgyanta bázisú vízszigetelő festékkel vonták be.

A VAGA részvétele

A VAGA szintén a Mapei Csoport egyik leányvállata (lásd még ugyanebben a számunkban az ezzel a céggel foglalkozó cikkeket), amely HR15 nagy szilárdságú, tűzálló cementhabarcsát és INTO+FIBRO szálerősítésű vakolóhabarcsát biztosította a munkálatokhoz.

Projects

Category icon Út/utca/autópálya

M4 Metró, Milánó

Milano, Olaszország

Mélyépítés

Maradjon kapcsolatban velünk

Iratkozzon fel hírlevelünkre, így nem marad le a Mapei friss híreiről