Shi Liangcai rezidenciája - Shanghai (Kínai Népköztársaság)

A kínai történelem egyik meghatározó alakjának egykori lakóházát a Mapei falazatjavító termékeinek segítségével renoválták.

 2023. május 25. 8:55

Shi Liangcai (1880–1934) a modern Kína ipari, történelmi és politikai életének fontos alakja volt. Amellett, hogy vállalkozóként jelentős szerepet játszott a textilipari szakoktatás beindításában, az egyik első kínai napilap, a Shen Bao főszerkesztőjeként az egész ország sorsának alakulására meghatározó befolyást gyakorolt. Ő volt ugyanis az, akinek irányítása alatt az újság egyre radikálisabb reformista, liberális és japánellenes hangot ütött meg, ami miatt aztán Chang Kai Shek egy orgyilkost küldött rá. 1916-ban épült lakóháza azonban máig áll és látogatható Shanghai Sonjiang kerületében. 1926-ban Qing-stílusban átalakították, a későbbiekben pedig több alkalommal is renoválták, majd 2000-ben hivatalosan is a kínai kulturális örökség részévé nyilvánították a Shi-rezidenciát. 2021-ben további felújítás következett – amelyben a Mapei egyik kimondottan régi, gyenge falazott szerkezetek megerősítésére szánt rendszere játszotta a főszerepet.

Magas színvonalú helyreállítás

A 2021-es projekt elsődleges célja az épület minél teljesebb védelme, illetve eredeti állapotának visszaállítása volt. A munkálatok fontos részét képezte a falazatok konszolidálása, amihez a Kínában még mindig igen népszerű cementhabarcsok helyett hidraulikus mész bázisú habarcsot használtak. A kivitelezők azért döntöttek cementmentes termékeink alkalmazása mellett, mert meg akarták előzni a zsugorodás okozta repedések kialakulását és a vakolat idő előtti leválását, ami cementkötésű anyagoknál gyakori, és sajnos az építési kapcsolatok meggyengüléséhez vezető probléma.

Shi Liangcai egykori rezidenciájának esetében a szakemberek a MAPEWALL MURATURA FINE nagy szilárdságú, finom textúrájú, természetes hidraulikus mész alapú, páraáteresztő, nagyon alacsony illékony szervesanyag (VOC) kibocsátású habarccsal építették újra a falazatot. E termékünk a legkülönfélébb anyagokból épült teherviselő és vázkitöltő falazatok elemeinek beágyazására, hézagolására, de új teherviselő vagy vázkitöltő falak építésére, sőt üreges, egyenetlen homlokzatok renoválására is kiválóan alkalmas. Hidraulikus zsugorodása egészen minimális, ezért a használata számottevően csökkenti a repedések kialakulásának kockázatát. Emellett a legkülönfélébb agresszív vegyi anyagoknak és a fizikai károsodásnak is nagyszerűen ellenáll.

Ezután a MAPESTOP koncentrált szilikon mikroemulzióból álló injektálószerrel képeztek kémiai gátat a falazatokban kapillárisan felszivárgó nedvesség ellen. A MAPESTOP alkalmazása előtt azonban a szakemberek MAPE-ANTIQUE RINZAFFO cementmentes, sóálló, mész és Eco-Puccolán bázisú előkevert habarcsot hordtak fel a falakra, hogy elősegítsék a következő makroporózus réteg megtapadását és megakadályozzák az oldható sók esetleges átjutását a vakolatba.

Ezt követően a különösen műemléki épületek felszivárgó nedvesség hatására megrongálódott falazatainak helyreállításához ajánlott MAPE-ANTIQUE MC cementmentes, tiszta hidraulikus mész és Eco-Puccolán bázisú, makroporózus szárítóvakolat került a felületekre. E termékünk a legkülönfélébb kémiai–fizikai károsító hatásokat – vízben oldható sók, fagyási-olvadási ciklusok, savas esők, lúgos adalékanyagok stb. – jól viseli, és száradáskor sem repedezik.

Az utolsó lépés a MAPE-ANTIQUE FC sóálló, cementmentes, finomszemcsés, mész- és Eco-Puccolán bázisú, természetes megjelenésű habarcsréteg felhordása és simítása volt.

A Mapei innovatív és megbízható anyagainak köszönhetően sikerült a kivitelezőknek korhű, mégis korszerű módon helyreállítani a történelmi épületet, és olyan minőségi tereket kialakítani benne, amelyek tényleg méltóak egykori lakójának emlékéhez.

ADATOK

Referencia: Shi Liangcai egykori rezidenciája

Helyszín: Shanghai (Kínai Népköztársaság)

Építés éve: 1916

Kivitelezés éve: 2021

Mapei termékekkel végzett kivitelezés: falazatok és vakolatok helyreállítása
Generál-kivitelező: Shanghai Shanshun Environmental Protection Building Technology Co., Ltd.
Mapei kapcsolattartó: Terry Pu, Mapei Construction Materials (Guangzhou) Co. Ltd.

 

Felhasznált Mapei termékek:

Felszálló talajnedvesség elleni vegyi védelem: Mapestop
Falazatok konszolidálása és helyreállítása: Mape-Antique Rinzaffo, Mape-Antique MC, Mape- Antique FC, MapeWall Muratura Fine

Kapcsolódó termékek

MAPESTOP
MAPESTOP
Koncentrált szilikon mikroemulzióból álló injektálószer, amely vegyi akadályt hoz létre a falakban jelenlévő kapillárisokon át felszivárgó…
MAPESTOP CREAM
MAPESTOP CREAM
Krémes emulzió a kapillárisan felszálló nedvesség elleni kémiai gát létrehozására.
MAPE-ANTIQUE RINZAFFO
MAPE-ANTIQUE RINZAFFO
Világos színű, „só-álló”, cementmentes, mész- és Eco-Puccolán bázisú, előkevert tapadásfokozó habarcs, amelyet szárítóvakolatok előtt kell…
MAPE-ANTIQUE MC
MAPE-ANTIQUE MC
Makropórusos, sóálló, mészből és ECO-PUZZOLÁN-ból készült, cementmentes szárítóvakolat régi falazatok javítására, beleértve a műemléki…
MAPEWALL MURATURA FINE
MAPEWALL MURATURA FINE
Beltéri és kültéri kő, tégla, tufa és vegyes elemekből épült, teherviselő és vázkitöltő falazatok elemeinek beágyazása, hézagolása,…

Maradjon kapcsolatban velünk

Iratkozzon fel hírlevelünkre, így nem marad le a Mapei friss híreiről