Felújítás a föld alatt - M3 metróvonal rekonstrukció

Az M3 metróvonalat 1970-ben kezdték el építeni, a munka öt ütemben zajlott, a teljes vonalat – 20 állomással – 1990. decemberében adták át az utazóközönségnek. A „kék” metróvonal hossza 17,3 km és ezzel a Budapesti metróhálózat 40 százalékát teszi ki. Az elmúlt évtizedek alatt a rendszeres és gondos karbantartás ellenére a beépített létesítmények, az infrastruktúra elhasználódott, az ott lévő gépek és eszközök az életciklusuk végén voltak, így halaszthatatlan volt az egész rendszer felújítása.

 2023. június 14. 14:26

A felújítás óriási feladat volt, gyakran előfordult, hogy 2.700 fő is dolgozott egyidejűleg a munkaterületen.

Az M3-as metróvonal infrastruktúra rekonstrukciója három ütemben valósult meg. A korszerűsítés az északi szakasszal kezdődött 2017-ben, míg a második – déli - vonalszakasz felújítása 2019-ben indult.

A középső – a Lehel tér és Nagyvárad tér állomások között futó – szakasz rekonstrukciója 2020 és 2023 között zajlott.  A BKV Zrt. beruházásában megvalósított felújítás során a középső szakaszon az állomások a Swietelsky Építő Kft. kivitelezésében újultak meg, a vágányépítési és az alagúti munkákat pedig a Swietelsky Vasúttechnika Kft. végezte.

A Mapei Kft. a középső szakasz munkálatai során két területen vett részt termékeivel és szakmai támogatásával:

  1. az utólagos szigetelésjavításhoz építéskémiai termékek biztosítása a Swietelsky Vasúttechnika Kft. részére
  2. az állomások megújításához hidegburkolati termékek biztosítása a Wayet Service Kft. részére

Utólagos szigetelésjavítás injektálással

Az M3-as metró felújítása során kiemelt fontosságú volt az alagútba beszivárgó víz mennyiségének csökkentése, illetve annak megfelelő, irányított elvezetése.

Maga a középső szakasz, ami a Nagyvárad tértől a Lehel térig terjed, hagyományos kör szelvényű alagút, mely részben beton, részben öntöttvas tübbing elemekből került megvalósításra.

Nem porszáraz technológiával épült, hanem folyamatos vízbeszivárgás jellemzi, változóan a vízviszonyoktól, a mélységtől és az egyéb kivitelezési körülményektől függően. Ezen a szakaszon fontos kivitelezési feladat volt, hogy azokon a helyeken, ahol a pályát, a vasúti járművet, az elektromos hálózatot biztosító berendezéseket veszélyezteti a vízbeszivárgás, ott ez megszűnjön, továbbá ezzel párhuzamosan a lokális pontszerű erőteljesebb beszivárgásokat is meg kellett szüntetni.

Mivel a változatos talajviszonyok és az eltérő szerkezetek miatt az alagút nem egyformán viselkedik, a mozgások eltérőek, elsősorban a rugalmasságot kellett növelni. Ezt a szakemberek gélekkel érték el, de több helyen - a nem állandó vizesedés miatt - speciálisabb összetételre volt szükség, így három, illetve négy komponensű gélekkel dolgoztak.

A mintegy 8 hónapig tartó kezdeti időszak során alakultak ki a hatékonynak bizonyuló technológiák, de később is többször is kellett finomítani, illetve a szakaszok egyedi adottságaihoz igazítani az eljárásokat.

Mára elmondható, hogy a lehetőségekhez képest sikerült kiszorítani, kezelhetővé tenni az érkező vizeket.

A nagy időráfordítással járó szigetelésfelújítási munkálatok a középső szakasz alagúti szerkezetében Mapei termékekkel készültek. 

A szigetelésjavításhoz felhasznált Mapei termékek

A projekt során 148 tonna MAPEGEL UTT System került felhasználásra, ez egy hidrofil gél, amelyet fátyol- vagy háttérinjektálásra szoktak használni. Alacsony viszkozitásának köszönhetően a Mapegel UTT System képes behatolni a mikropórusokba és kis repedésekbe, ezáltal tökéletesen eltömíti azokat. A Mapegel UTT System megkötése után nagy rugalmasságú, vízzáró és magas kémiai ellenálló képességű a szerves és szervetlen folyadékokkal szemben.

Ezenkívül az intenzív vízbeszivárgásnak kitett részeknél a Resfoam 1KM habgyantát injektáltak a kivitelezők a szerkezetbe. Ez egy olyan anyag, amely képes megfogni a vizet, amint érintkezik azzal, ezzel megszüntetve a szivárgást. Erre az anyagra még utólagosan ráinjektálják a Foamjet 260 LV rugalmas poliuretángyantát, ezzel tették teljesen vízzáróvá az alagút szerkezetét. A kétféle termékből összesen 10 tonnát építettek be a szakemberek a projekthelyszínen.

Az Adesilex PG1 kétkomponensű, állékony, epoxigyanta bázisú ragasztót az injektálást megelőzően az injektálócsonkok rögzítéséhez használták, összesen 1,3 tonna mennyiségben.

A munkák során segítséget nyújtott még a nagyon gyors kötésű és gyorsszáradású hidraulikus kötőanyag, a LAMPOSILEX, melyből 0,7 tonna került beépítésre.

Ez a termék nagyobb nyomású vízbetörések eltömítésére használható az M3-as metróvonalhoz hasonló típusú alagutakban, aluljárókban, valamint alkalmas betonból készült vízügyi építmények hézagainak merev, vízhatlan tömítésére is.

A mennyiségek számokban

  • Több mint 4 600 hibahely
  • Vonal menti injektálás 7 322 m
  • Felületinjektálás: 3 760 m2
  • MAPEGEL UTT System – 148 tonna
  • Resfoam 1KM és Foamjet 260LV – 10 tonna
  • Adesilex PG1– 1,3 tonna
  • Lamposilex – 0,7 tonna

A Swietelsky Vasúttechnika Kft. és a Mapei munkatársai között a munka során folyamatos volt a szakértői konzultáció, különösen az első évben, amíg közösen kidolgozták, hogy a különböző szigetelési problémákra milyen anyag, milyen mennyiségben és milyen összetételben történő felhasználása a legjobb megoldás, még az olasz Mapei gyárból is érkezett technológus, amikor finomhangolásra volt szükség.

A Mapei kollégái folyamatosan nyomon követték a több éves felújítási projektet, ami nagy segítséget jelentett a kivitelezőnek.

Hidegburkolás az állomásokon

A hideburkolást végző kivitelező Wayet Service Kft. a középső szakasz mind a 9 állomásán végzett hidegburkolási feladatokat. A munka során mozaikburkolás, üzemhelyiségek burkolása és egyedi burkolás is történt.

A Wayet Service Kft. a projekthelyszínen alapozáshoz Primer G terméket használt, vízszigeteléshez a Mapelastic AquaDefense-t alkalmazott, és hajlaterősítő szalagokat helyezett a szükséges részekre.

Az aljzatkiegyenlítések jelentettek komolyabb kihívást, hiszen nagyon sok helyen nem volt lehetőség esztrichezni, ezért vastagabb anyagokat használtak, így esett a választás a Planitop Fast 330 termékre. A burkolatok rögzítésénél pedig mindenhol Keraflex Extra S1-es ragasztót használtak a szakemberek.

A Wayet Service Kft. Mapei termékekkel már korábban is nagyon sok kivitelezést végzett, választásuk oka a minőség termékek mellett a jó kiszolgálás és a készséges szaktanácsadás.

A Mapei Kft. számára nagy büszkeséget jelentett, hogy részt vállalhatott az M3-as metróvonal felújításában – amely nagy jelentőséggel bír Budapest életének közösségi közlekedésében -, és a termékek szállításán kívül szakmai tudásával is segíthette a projektben résztvevő cégeket.

Nézze meg a projektről készült videónkat is!

A felhasznált képi anyagok forrásai:

  • BKV Zrt. – munkaközi fotók és videók
  • Swietelsky Vasúttechnika Kft. – Magyar Építők –fotók és videók a felújított állomásokról
  • FORTEPAN / UVATERV, Magyar Rendőr, Gábor Viktor – régi fotók
  • Mapei Kft. / Soós Tibor – helyszíni fotók és videórészletek az Arany János utcai állomásról

Kapcsolódó termékek

MAPEGEL UTT SYSTEM
MAPEGEL UTT SYSTEM
Háromkomponensű rugalmas hidrofil gél talajszint alatti szerkezetek injektálással történő vízszigetelésére
RESFOAM 1KM
RESFOAM 1KM
Intenzív vízbeszivárgásnak kitett betonszerkezetek vagy repedezett falak vízzáróvá tételére (akár víznyomás esetén is ), talajok…
FOAMJET 260 LV
FOAMJET 260 LV
A Foamjet 260 LV alacsony viszkozitású, rugalmas, kétkomponensű poliuretángyanta injektálásra és vízzáró szigetelésre. A Foamjet 260 LV…
ADESILEX PG1
ADESILEX PG1
Kétkomponensű, állékony (tixotróp) epoxi ragasztó szerkezeti ragasztásokhoz. Az Adesilex PG1 kétkomponensű epoxigyanta bázisú termék, amely…
LAMPOSILEX
LAMPOSILEX
Nagyon gyorsan megkötő és gyorsszáradású hidraulikus kötőanyag vízbetörések megszüntetésére. A Lamposilex akár nagyobb nyomású vízbetörések…
PRIMER G
PRIMER G
Nagyon alacsony illékony szervesanyag kibocsátású (VOC), műgyanta bázisú diszperziós alapozó. Alkalmazási terület: Gipsz vagy anhidrid…
MAPELASTIC AQUADEFENSE
MAPELASTIC AQUADEFENSE
Felhasználásra kész gyorsszáradású rugalmas kent vízszigetelés kül- és beltéri alapfelületek vízszigetelésére. Vízszigetelés kerámia…
PLANITOP FAST 330
PLANITOP FAST 330
Gyorskötő, szálerősített cementkötésű kiegyenlítő habarcs beltéri és kültéri padlókra és falakra, 3 és 30 mm közötti rétegekben…
KERAFLEX EXTRA S1
KERAFLEX EXTRA S1
Fokozott terhelhetőségű, alakváltozásra képes, lecsúszásmentes cementkötésű ragasztó nyújtott nyitott idővel, kerámia és természetes kő…

Projects

Category icon Út/utca/autópálya

M3 metróvonal felújítása

Budapest, Magyarország

Tile & stone installation systems, Vízszigetelés

Hozzászólások

Load more comments

Maradjon kapcsolatban velünk

Iratkozzon fel hírlevelünkre, így nem marad le a Mapei friss híreiről