Majdnem egy évtizeden keresztül zajlott az Egri Érseki Palota rekonstrukciója, s így egy jelentős történelmi épület átfogó és összetett felújítása ért véget az idei évben. Először a palota középső épületrészének felújítását végezték el a szakemberek, majd a déli szárny, s végül az északi szárny építési munkái zajlottak.
Az Érseki palota 1740-től Eger város érsekeinek rezidenciája. Az épület első nagyobb kiépítése Erdődy Antal Gábor püspök és Giovanni Battista Carlone építész nevéhez fűződik, 1715-32 között. Ez a mai épületnél kisebb, de feltehetően jóval pompásabb épület lehetett, kertekkel, medencékkel és madárházzal.
Az Egri Érseki Palota épületének felújításában történő részvétel minden résztvevő cég számára megtisztelő feladat volt, hiszen az 1700-as években épült barokk palota nagyon sok egyházi és turisztikai funkciót tölt be, és itt lakik a hazai Katolikus Egyház második legfontosabb személyisége is, az egri érsek.
Az épület majdnem 10 évig tartó rekonstrukciója során a megrendelő a legmagasabb minőséget várta el, kiemelkedően színvonalas anyagokat választott, és szakmailag is a kiválóra törekedett.
A neves egri belvárosi épület felújító munkálatai során több területen is alkalmazták a Mapei termékeit.
Az érseki palotában a hideg- és melegburkolatok felújítása is Mapei termékekkel készült.
A folyósokon és a közösségi terekben került sor a 30x30x2 cm méretű mészkőlapok fektetésére. A kivitelezést a SZépítésZ EGER Kft. végezte, aki egyben az északi szárny építési feladatainak generálkivitelezője is volt.
Az épület meglévő állapota, építési és szerkezeti megoldásai indokolták, hogy a visszabontás és az új betonaljzat kialakítását követően egy rugalmas, az esetleges feszültségeket és az ebből fakadó mozgásokat kompenzálni képes rétegrend alakuljon ki, ezzel meg is óvva a nagyértékű mészkőlapokat a károsodástól.
Ezért esett a választás a feszültségelvezetést megoldó MAPETEX RENDSZERRE. A teljes megoldás lépései a következők voltak:
- Új betonaljzat alapozása PRIMER G alapozóval
- Kiegyenlítés ULTRAPLAN ECO 20 kiegyenlítőanyaggal
- MAPETEX TEXTIL fektetése és leragasztása nagy alakváltozásra képes ULTRALITE S2 ragasztóval
- A vastag mészkőburkolat fektetése ULTRALITE S2 ragasztóanyaggal
- Burkolatfugázás ULTRACOLOR PLUS fugázóanyaggal
- A csatlakozóhézagok tömítése a természetes követ nem elszínező MAPESIL LM hézagtömítővel.
A palota éttermében került sor a 60x60 cm méretű kerámiaburkolat fektetésére padlón. A burkolási munkálatokat a gépészeti akna kialakítása előzte meg a fogadó aljzat alatt, amelyben a víz, áram és a légtechnikai gépészetet helyezték el. Ezt követték a betonozás, a bitumenes vízszigetelés és a hőszigetelés feladatai, s végül az burkolati rétegrendet fogadó aljzatbeton kialakítása.
A nagyméretű lapok és az ebből fakadó burkolatkép miatt itt is szükség volt a MAPETEX RENDSZER alkalmazására. A MAPETEX RENDSZER-nek köszönhetően így nem volt szükség a dilatációs hézagok átvezetésére a burkolatba, ami rontotta volna a 800 m2-es területre elképzelt burkolati mintát. A rétegrend megegyezett a mészkőburkolat kialakításnál már alkalmazott megoldással: PRIMER G alapozás, ULTRAPLAN ECO 20 kiegyenlítés, MAPETEX RENDSZER (ULTRALITE S2 ragasztás), fugázás ULTRACOLOR PLUS-szal.
Egyedül a hézagtömítéshez alkalmaztak más terméket a szakkivitelező SZépítésZ EGER Kft. munkatársai, a MAPESIL AC szilikonos, ecetsavas anyagot, mivel a kerámiaburkolat esetében nem kellett annak elszíneződésétől tartani.
Az intarziás parketta fektetésére a gipszstukkókkal, freskókkal, díszes bútorokkal, igényes fából készült falvédőkkel és nyílászárókkal büszkélkedő díszebédlőben került sor.
A melegburkolat kialakítását itt is megelőzte a bontás, majd az aljzat megfelelő rétegrendi kialakítása.
Az új fogadófelület kiegyenlítéséhez a díszebédlőben is az ULTRAPLAN ECO kiegyenlítőanyagot alkalmazták a kivitelezők. A faparketta ragasztásához az ULTRABOND ECO S955 ragasztóanyagunkat használták a szakemberek.
A parkettaburkolat fektetését követően a felület kialakításához az ULTRACOAT lakkrendszert alkalmazták a Szépítész Kft. szakemberei. A leragasztott parketta felszínét megcsiszolták, és a hézagok tömítését a csiszolatpor és az ULTRACOAT BINDER keverékével végezték el. Ezt követően újra finomcsiszolás következett, majd az ULTRACOAT UNIVERSAL BASE termékkel alapoztak. A lakkozást két rétegben az ULTRACOAT HT 2K Mapei termékkel végezték el a kivitelezők.
A palota kertjében lévő régi, aszfalt felületű, repedezett, kátyúsodott kézilabdapálya 21. századi, korszerű megújulásához a Mapei MAPECOAT TNS MULTICOMFORT sportburkolati rendszere kínált megoldást. A szakkivitelezést a TNS rendszereket már sok ideje magas szakértelemmel alkalmazó Cívis Parképítő Kft. végezte el.
A régi aszfalt felcsiszolását követően a felület javítását és kiegyenlítését úgy oldották meg a szakemberek, hogy ADESILEX P9 ragasztó és LATEX Plus rugalmasságnövelő adalékszer keverékét vitték fel a felületre.
A sporburkolat kialakításának első lépésként a rendelkezésre álló aljzatra 4 mm vastagságú MAPECOMFORT R gumi alátétszőnyeget fektettek le, melyet az ULTRABOND Turf 2 Stars ragasztóanyaggal rögzítettek.
A MAPECOAT TNS Primer EPW kétkomponensű epoxi alapozó után MAPECOAT TNS White Base Coat színezett, válogatott töltőanyagokat tartalmazó akrilgyanta alapozót és kitöltőpasztát hordta fel a kivitelező.
Ezt követően a MAPECOAT TNS FINISH, MAPECOAT TNS COLOR és MAPECOAT TNS PAINT akrilgyanta bevonatot vitték fel a szakemberek, végül pedig a vonalakat MAPECOAT TNS LINE vizes bázisú, színezett akrilgyanta festékkel rajzolták meg.
Nézze meg a helyszínen készült videót!