A Jávorszky Ödön Kórház Csecsemő- és Gyermekosztály Újszülött részlegének számára ma átadott, mintegy 2.000.000 forintos készüléket, dr. Pongrácz Kálmán osztályvezető-helyettes főorvos mutatta be. Elmondta, hogy évente mintegy ezer baba születik náluk, hozzátéve, hogy az újszülöttek ellátásának elengedhetetlen eszköze a melegítő, újraélesztő asztal, ami megvédi a babákat a kihűléstől és segít a problémás újszülöttek ellátásában. A modern készülék bemutatása mellett, dr. Faragó Andrea osztályvezető főorvos és munkatársai, dr. Ila Veronika szakorvos és dr. Lázár Adrienn szakorvos-jelölt tartottak látványos, gyakorlati bemutatót az újszülött újraélesztésről.
Az építőipari termékek forgalmazásával foglalkozó cég ügyvezető igazgatója elmondta, hogy tavaly novemberben évzáró partnerestet szerveztek, melynek egyik eleme egy jótékonysági célú program volt. A rendezvény eredményeként 485.000 forint gyűlt össze, amit a Mapei Kft. megduplázott, illetve felkerekített, így a Csecsemő- és Gyermekosztály számára átadásra került összeg, összesen 1.000.000 forint.
„Összeszorul az ember torka, amikor belegondol, hogy egyetlen eszköz milyen fontos, hogy évente ezer kisbaba születésekor segít. Megindító az az emberség és áldozatvállalás, ahogyan az osztály dolgozói a munkájukat végzik. Nagyon boldog vagyok, hogy partnereink és a mi adományunkkal segíthetjük ezt a munkát” – mondta.
https://www.facebook.com/egeszseg.aeek/posts/2160536104237206
Iratkozzon fel hírlevelünkre, így nem marad le a Mapei friss híreiről
Copyright © 2025 MAPEI Kft. Minden jog fenntartva
Mapei Kft. - 2040 Budaörs, Sport utca 2.
2025. április 14-től a Mapei Kft. új címre költözik. Cégünk központi ügyintézési helye a 2040 Budaörs, Edison utca 1., A8-as épület. A Mapei Kft. hivatalos székhely címe nem változik.