Néhány hónappal ezelőtt tizenegy építőipari szakember úgy döntött, hogy szakmájukhoz kapcsolódó éves naptárt készítenek és ennek értékesítéséből befolyt összeget a Heim Pál Gyermekkórház Fejlesztéséért Alapítványnak adományozzák.
Az adomány átadására a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézetben került sor, ahol Dr. Nagy Anikó főigazgató főorvos személyesen köszönte meg a támogatást és elmondta, hogy a kórházban a gyógyítás szabadságát az emberek jósága és a hasonló adományok tartják össze.
A Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézetben évente 2 millió beavatkozás történik. Nagy szükség van az összefogásra és olyan innovatív technológiák finanszírozására, melyekkel nem csak életet mentenek, de életminőséget is javítanak. Hatalmas segítség minden életmentő nagyműszer is, de sok olyan eszköz is létezik már, melyek még nem kapcsolódtak be az állami támogatások körébe, pl egy-egy apró felszívódó csavar növekedést befolyásoló területeken, amit az innovatív gyógyításban már évek óta használnak és amelyeket a támogatások nélkül nem lenne lehetőségük beszerezni. Markovich Béla, a Mapei Kft. ügyvezetője szívügyének érzi, hogy azoknak segítsünk, akik a leginkább rászorulnak, és azokat támogassuk, akikre legféltettebb kincsünk életét rábízzuk. A Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet nem csak egy kórház. Méretét és az ellátott gyermekek számát tekintve Európa legnagyobb önálló gyermekkórháza, ahol a gyermekgyógyászati szubspecialitások közül minden orvosszakma megtalálható a legmagasabb progresszivitási szinten. Több, mint száz kutatás folyik az Intézetben, emellett rengeteg oktatást és képzést tartanak, mellyel megalapozzák a gyógyítás jövőjét, a következő generáció felkészítését.
Dr. Nagy Anikó főigazgató az Intézet bemutatását megható sorokkal zárta:
Iratkozzon fel hírlevelünkre, így nem marad le a Mapei friss híreiről
Copyright © 2025 MAPEI Kft. Minden jog fenntartva
Mapei Kft. - 2040 Budaörs, Sport utca 2.
2025. április 14-től a Mapei Kft. új címre költözik. Cégünk központi ügyintézési helye a 2040 Budaörs, Edison utca 1., A8-as épület. A Mapei Kft. hivatalos székhely címe nem változik.