Hozzáférhető építőipari szaktudás

A vidéki építőipari szakemberek jelentős hátrányban vannak, mert többségük számára elérhetetlenek a budapesti szakmai rendezvények, nem tudnak részt venni rajtuk. A tudáshoz mindenkinek joga van - gondolta a Mapei Kft. és négy vidéki nagyvárosban rendezett regionális Mapei szakmai napot júliusban és augusztusban.

2021. augusztus 23.

Egy kőműves, vagy burkoló szakember ritkán engedheti meg magának, hogy egy egész napot kiessen a munkából egy rendezvény kedvéért, főleg nem az építőipar mai helyzetében. Az Országos Építőipari Szakember Találkozó szervezőihez is sok olyan visszajelzés érkezett a szakemberektől, hogy nem tudnak csatlakozni a rendezvényhez a távolság miatt.

A digitalizáció pedig nem jelent mindenre megoldást. Vannak olyan fogások, technikák, módszerek melyeket nem lehet online megtanulni. Emellett a közvetlen szakmai párbeszédet és tapasztalatcserét sem tudja minden esetben pótolni egy online konzultáció. A Mapei Kft. ezért úgy döntött, hogy elviszi a rendezvényt az ország négy különböző pontjára, hogy a vidéki szakemberek számára is hozzáférhető legyen a szaktudás.

2021-ben az első alkalommal Szeged, Miskolc, Pécs és Veszprém helyszíneken szervezett rendezvénysorozaton több, mint kétszáz építőipari szakember, kivitelező vett részt.

A rendezvény programjában szakmai előadások, alkalmazástechnikai bemutatók, valamint szakmai kiállítás szerepelt. Markovich Béla a Mapei Kft. ügyvezetője előadásában az építőipar egyik leégetőbb problémájára, a kontárok elleni küzdelemre hívta fel a figyelmet. Elmondta, hogy egyre több az olyan kivitelező, aki jó kereseti lehetőségnek tekintve beáll építőipari „szakembernek”, majd áron alul vállal munkát, azonban az a minőség, amit kiad a kezéből, ritkán éri el a megfelelő szintet. Markovich Béla szerint minden eszközzel segítenünk kell az építtetőket és a szakembereket a kontárokkal szemben. Ennek érdekében jött létre el a Mapei Kft. új, minősített szakember képzése, valamint a Szakemberajánló oldala, amely a minőség egyfajta garanciája.

A rendezvény tapasztalatai nagyon kedvezőek. A résztvevők nagyon élvezték a rendezvényt és nagyon örültek, hogy elérhetővé vált számukra. A szakemberek nagy része szinte egész nap maradt. Amennyiben a vírushelyzet engedi, új helyszínekkel bővülve jövőre is megrendezésre kerül a rendezvénysorozat.

Maradjon kapcsolatban velünk

Iratkozzon fel hírlevelünkre, így nem marad le a Mapei friss híreiről