A már meglévő partnerséget új szintre emelve a Mapei Kft. együttműködési megállapodást kötött a Széchenyi István Egyetemmel. A kooperáció célja az Építész-, Építő- és Közlekedésmérnöki Kar gyakorlatorientált képzéseinek erősítése és a hallgatók szakmai tudásának bővítése.
A Széchenyi István Egyetem hosszú ideje törekszik arra, hogy hallgatóinak a gyakorlati oktatáson túl valós vállalati tapasztalatokat is biztosítson. Az Építész-, Építő- és Közlekedésmérnöki Kar számára kiemelten fontos, hogy a diákok korszerű technológiákkal és gyakorlati tudással gazdagodjanak. Az együttműködés célja, hogy a hallgatók a legmodernebb építőipari megoldásokat és technológiákat ismerhessék meg, így biztosítva a szakképzett szakember-utánpótlást a jövő számára.
„Évek óta jó kapcsolatot ápolunk a vállalattal, amely az építőanyag-gyártás területén a legkorszerűbb technológiákat alkalmazza. A hallgatók és az oktatók javát szolgálja, hogy a cég ezt a tudást előadások, bemutatóeszközök és szakmai együttműködések keretében megosztja az egyetemmel” – fogalmazott dr. Szép János, a kar dékánja.
„A Mapei Kft. számára mindig is kiemelt fontosságú volt az oktatás és a jövő nemzedékének szakképzése. Büszkék vagyunk arra, hogy a Széchenyi István Egyetemmel közösen dolgozhatunk a hallgatók szakmai fejlődésén, és minden lehetséges módon támogatjuk őket abban, hogy a legkorszerűbb technológiákat és gyakorlati tudást sajátíthassák el. Célunk, hogy hozzájáruljunk a magyar építőipar jövőbeli szakembereinek képzéséhez, és elősegítsük a modern, innovatív gondolkodás kialakulását.”- mondta el Markovich Béla, a Mapei Kft. ügyvezetője.
Az együttműködés keretében a hallgatók részletesen megismerkedhetnek a Mapei tevékenységével és termékeivel, amelyeket a vállalat szakértői előadások és mintaanyagok bemutatásával tesznek elérhetővé. Továbbá, a Mapei szakmai segítséget nyújt diplomadolgozatok, tudományos diákköri pályázatok és PhD-kutatások terén, beleértve a témaválasztást, konzulensi és opponensi feladatok ellátását, valamint konzultáció biztosítását is.
A Mapei a gyakorlatorientált képzések támogatása érdekében hozzájárul az egyetemi laborok korszerűsítéséhez, ezzel is növelve a hallgatók gyakorlati képességeit. Ezen felül a vállalat diplomadíj-pályázatot hirdet a végzős hallgatók számára.
Az idei tanévben az egyetemi hallgatók lehetőséget kapnak, hogy tanulmányi kirándulás keretében ellátogassanak a Mapei sóskúti gyáregységébe, ahol közelebbről megismerhetik a vállalat által gyártott építőipari termékek, például ragasztók, betonadalékok és hőszigetelő anyagok előállításának folyamatát.
A Mapei számára kiemelten fontos a jövő építőipari szakembereinek képzése és támogatása. Folyamatosan keressük azokat a lehetőségeket, amelyekkel hozzájárulhatunk a fejlődni vágyó fiatalok szakmai tudásának és gyakorlati készségeinek bővítéséhez. Hiszünk abban, hogy az innováció és a folyamatos tanulás a siker kulcsa, ezért elkötelezettek vagyunk amellett, hogy minden lehetséges módon támogassuk a jövő generációját a modern építőipari technológiák elsajátításában és alkalmazásában.