Az óriások hódítanak, ez vitathatatlan tény. No, nem a mesékben, illetve nem csak ott. Hanem a burkolatok világában is. Egyre többen éreznek magukban bátorságot ahhoz, hogy épülő otthonukba, esetleg a lakásfelújítás során megvalósuló burkolatcsere esetén óriásokat válasszanak. Persze, akad olyan is, aki tart tőle, és el sem tudja képzelni, hogy hogyan festene az ő nappalijában az óriási méretű burkolat, de egyre csökken a bátortalanok száma.
Tévhit, hogy az óriási méretű burkolólapok kizárólag nagy térben tudnak érvényesülni. Egy kisebb alapterületű helyiségben is remekül mutatnak, ha a burkolási munka szakszerűen kerül elvégzésre.
Gyakorlatilag már nincs olyan helyiség, ahová nem ajánlják ezeknek a lapoknak a lefektetését, tehát a fürdőtől a konyhán és a nappalin át egészen a teraszig bárhová lefektethetők.
Amennyiben az óriások mellett teszi le a voksát, nem csupán járólapot választ, hanem egyfajta hangulatot, stílust visz be választásának köszönhetően otthonába.
Mindjárt itt az ősz, a nyár színei lassan feledésbe merülnek. A napsárga, az élénkzöld és az azúrkék színeket felváltják az ősz színei: a barna, a vöröses árnyalatok, a földszínek. Azonban ezzel óvatosnak kell lenni, hiszen botorság lenne egy évszaknak megfelelni egy ilyen tartós dolog kapcsán, mint a járólap. Hogy miért? Mert járólapot optimális esetben évekre, ha nem évtizedekre választ az ember. Elég faramuci lenne savanyú arccal nézegetni az azúrkék járólapot, amely a gyönyörű, tiszta tenger színeit idézi ugyan, de valahogy mégsem mutat jól a lakásban.
Ugyanígy, a vöröses árnyalatokkal is óvatosan kell bánni, hiszen nem mindenhol mutatnak jól, és nem mindenki érzi jól magát az általuk teremtett színvilágban.
Mint sok más dologban, itt is az arany középutat érdemes követni. Ha Ön nem a szélsőségek embere, akkor a színekben sem érdemes ebbe az irányba elmenni.
Nem szereti a földszíneket, de a világos felületek ámulatba ejtik, és megnyugtatja, ha olyan környezetben lehet, ahol a világos színek uralkodnak? Ez esetben legyen bármilyen évszak, diktáljanak bármit a trendek, jól teszi, ha világos színű járólapokat választ otthonába. Nem mellesleg, a világos, valamint a pasztell színek soha nem mennek ki a divatból.
Hozzászólások
Load more comments