Innen Realtà Mapei n° 81 - 2024. 03. 21.

Betonjavítások a ház körül – Hogyan is kezdjünk hozzá?

Sokan hiszik, hogy a beton örök anyag, de bizony ez a világon a második leggyakrabban felhasznált anyag is igényel felújítást.

A fagyás/olvadás, különböző károsító vegyületek és a koptatás is idővel károsítani tudják a betonszerkezetünket, így annak javítására lesz szükségünk. A vasbeton szerkezetek esetén nem csak a betont, hanem az acélt károsító tényezőkre is figyelemmel kell lennünk, úgy, mint a víz (rozsdásodás), vagy a kloridok, melyek pl. az útszóró sózásból eredhetnek.

A betonfelületek leggyakrabban előforduló hibája a beton elöregedése, sérülése és lepattogzása, repedése, vagy a betonacél alkatrészek korróziója, azaz rozsdásodása, mely előbb-utóbb a teljes szerkezet tönkremeneteléhez vezethet. Sajnos gyakori, hogy a ház körüli betonjavításokat nem kezdik el időben, és például egy társasház akkor kezd neki a felújításnak, amikor az erkélylemezeinél már nem elegendő a beton felújítása, hanem a szerkezet szénszálas külső megerősítésére is szükség van.

A betont, mint építőanyagot az épület szinte bármelyik szerkezeténél megtalálhatjuk, ennél fogva különféle hatásoknak és igénybevételeknek vannak kitéve.

 

Mik azok a szerkezetek melyek betonjavítására idővel szükség lehet?

-                    Erkélylemezek, teraszok, lépcsők széle, homlokfelülete

-                    Vasbeton pillérek oszlopok, gerendák tönkremenetele főleg kültéren pl. előtetők alatt

-                    Kerítés oszlopok, kerítés lábazat tönkremenetele

-                    Járdák, garázsbeállók

 

Sajnos nem minden betonszerkezet javítható.

Általánosságban elmondható, hogy a javítandó betonnak megfelelően szilárdnak és tömörnek kell lennie. Továbbá a betonjavításhoz általában mindig tisztázni kell, hogy milyen a beton felületi tapadó-húzó szilárdsága és a betonszerkezet állapota. A tapadó-húzó szilárdság legalább 1,5 N/mm2 kell, hogy legyen, mert ennél kisebb érték esetén a javítóanyag (betonjavító habarcs) nem tud megfelelően megtapadni és hosszú távú megoldást biztosítani!

 

betonjavito-habarcs

Forrás: Mapei

 

Gyakran a járdák és kocsibeállók mennek tönkre, ezek javítása az egyik kérdéses feladat, minden esetben egyedi mérlegelés kérdése, hogy olyan állapotúak-e, amit érdemes javítani, vagy inkább a rossz betont fel kell bontani és helyette megfelelő módon azt újra el kell készíteni.

Legyen szó töredezett, hiányos betonról vagy nagyobb lyukakról, pillérekről, gerendákról, áthidalókról, teraszok betonfelületéről vagy homlokzati felületekről, a Mapei minden eshetőségre gondolt a betonjavításhoz alkalmazható termékeivel:

 

 

Nézze meg videónkat!


Minden egy helyen a betonjavításról

Gyakran előfordul azonban, hogy a felújítás során kimarad egy-egy lépés vagy nem megfelelő anyagot használnak a felújításnál, ezzel kockáztatjuk a tartós végeredményt. A Mapei ezért, hogy segítse a ház körüli betonozással kapcsolatos javításokat létrehozta a http://www.betonjavitas.hu oldalt, melyen különböző betonjavítási témakörökben találhatunk meg minden információt a javítással kapcsolatban. Az oldalon nem csak leírásokat találunk, hanem konkrétan feladatra javasolt termékeket is és sok alkalmazástechnikai videót is a témában. Így, ha éppen a házunk körül felújításra készülünk mindenképpen érdemes előtte felkeresnünk ezt az oldalt és megnéznünk. 

 

Tiktok videók

keskeny-repedes-javitas

repedesek-javitasa

beton-visszabontani

Kapcsolódó termékek

ELASTOCOLOR PITTURA
ELASTOCOLOR PITTURA
Akrilgyanta alapú, elasztikus diszperziós festék beton és vakolt felületek védő és dekoratív festésére. Az Elastocolor Pittura betonok és…
EPOJET
EPOJET
Sok esetben előfordul, hogy a cement-esztrich felületén repedések jelennek meg . Ilyenkor, mint minden felújítási folyamat első…
EPOJET LV
EPOJET LV
Az Epojet LV repedt szerkezetek helyszíni javítására , valamint beton- és falazott elemek szerkezeti megerős ít ésére és ragasztására…
EPORIP
EPORIP
Kétkomponensű oldószermentes epoxi ragasztó munkahézagokhoz és repedt esztrichek monolitikus összeragasztására. Az Eporip „friss” és…
EPORIP SCR
EPORIP SCR
Kétkomponensű, gyorsan kikeményedő szilikát-uretán gyanta repedések és mozgási hézagok javítására. Állag: A komp.: folyós; B komp.: folyós.…
EPORIP TURBO
EPORIP TURBO
Az Eporip Turbo nagyon gyorsan kikeményedő poliészter gyanta, amely használható: gyantaként, cementkötésű esztrichek repedéseinek…
MALECH
MALECH
Mikronizált akril bázisú diszperziós alapozó. A Malech általános falfelületek (például beton, vagy cementkötésű habarcsokból készült…
MAPEFER 1K ZERO
MAPEFER 1K ZERO
Egykomponensű, korróziógátló cementkötésű habarcs betonacélokra.
MAPEGROUT 430 ZERO
MAPEGROUT 430 ZERO
Finom szemcsés, szálerősített, normál kötésű állékony habarcs betonjavításhoz. Folyamatos üzemű vakológéppel is bedolgozható.
MONOFINISH
MONOFINISH
Egykomponensű normál kötésidejű cementkötésű habarcs betonszerkezetek és cementkötésű vakolatok simításához. A Monofinish betonfelületek…
PLANISEAL WR 100
PLANISEAL WR 100
Készre kevert tiszta szilán alapú, hidrofób, védő, behatolóképes folyadék a vasbeton szerkezetek felületére. MŰSZAKI ADATOK: Higítási…
PLANISEAL WR 40
PLANISEAL WR 40
Készre kevert 40% szilán alapú, hidrofobizáló, beszívódó vízes emulziós folyadék, vasbeton szerkezetek felületi kezelésére. Higítási arány:…
PLANITOP 400
PLANITOP 400
Gyorskötésű, zsugorodáskompenzált, állékony (tixotróp) javítóhabarcs betonszerkezetek felületének 1-40 mm közötti egyrétegű,…
PLANITOP 550
PLANITOP 550
Egykomponensű cementhabarcs belés kültéri beton és vakolt felületek kiegyenlítésére és simítására. A Planitop 550 egykomponensű…
PLANITOP FINE FINISH
PLANITOP FINE FINISH
Frissen elkészült vagy régebbi betonfelületeinknél gyakran valamilyen „szépészeti beavatkozásra” van még szükség. A Planitop Fine…
PLANITOP RASA & RIPARA R4 ZERO
PLANITOP RASA & RIPARA R4 ZERO
Gyorskötő, szálerősítéses, zsugorodáskompenzált, állékony cementkötésű habarcs beton javításához és simításához, egy rétegben 3-40 mm…

Maradjon kapcsolatban velünk

Iratkozzon fel hírlevelünkre, így nem marad le a Mapei friss híreiről