Innen Realtà Mapei n° 81 - 2024. 03. 13.

Felépített ismertség

A Csempe Szabó a Facebookon és a TikTokon is folyamatosan jelen van.

"Eleinte nagyon nehéz volt. Amikor leköltöztünk Győrbe, senkit nem ismertem, és engem sem ismertek.  Nehéz volt a kezdeti időszak. Ki kellett találjam, hogy hogyan tudom magamat ismertté tenni, hogy a munkával kapcsolatban megkeressenek. Először egy Facebook profilt hoztam létre, töltöttem fel képeket és hirdetéseket is csináltam. Fel kellett építenem, ki kellett találjam, hogy hogyan is tudom elérni, hogy keressenek az emberek. Szép lassan beindultak a megkeresések. A mai napig szoktam hirdetéseket felrakni, szerintem egy vállalkozásnak szüksége van erre mindig. Rendszeresen publikáltam, és szép lassan megismertek a környékbeliek."

 

szabo-kalman

 

Szabó Kálmán Kárpátalján született, és 2017-ben hidegburkolóként kapott álláslehetőséget Budapesten. A szakképzést ezt követően végezte el, miközben folyamatosan dolgozott. 2022-ben alapított vállalkozást, egyéni vállalkozó lett, és Csempe Szabó néven folyamatosan publikál a közösségi oldalakon. Kis településről származik, ezért a feleségével közösen döntöttek úgy, hogy vidéken próbálnak szerencsét, így Győrbe költöztek. Ekkor már tapasztalt hidegburkoló szakember volt, a mozaikburkolástól egészen az óriáslapokig szívesen vállalt különböző hidegburkolási feladatokat. A kiváló munkavégzésnek és a kitartó kommunikációnak köszönhetően felépítette megrendelői körét.

Az extrémebb, kihívást jelentő feladatokat szereti, nagyon szívesen dolgozik óriás- lapokkal, vagy végez el egyedi feladatokat. A kihívást jelentő munka örömmel tölti el és motiválja.

Szabó Kálmán előrelátó, ezért már a munka elején megcsinálja a lapkiosztást. Ezen a munkán is szétválogatta a lapokat, lepakolta és összeválogatta őket, hogy a mintázat összefusson és egységet alkosson.

Ugyancsak átgondolta a csomópontok kialakítását és a részletek kialakítását. A márványmintás lap akkor szép, ha a minta átfut a sarkokon, és ezt előre át kell gondolni, az átfordulásokat egyazon lappal megoldani, hogy a síkok találkozása is egységes képet mutasson.

A munkákról készült fotókért kattintson a "galéria" képeire a jobb oldalon!

 

A fürdőszobaburkolat kialakítás megoldása:


100 m2-es teraszburkolat kialakításának folyamata:

 

„A megrendelő kérte, hogy a famintás burkolatot ne a szokásos kötésmintába fektessem, hanem valami újat találjak ki. Segítségül hívtam a Pinterest képeit, és közösen a megrendelővel döntöttünk a burkolatmintázat mellett. Gyönyörűen sikerült, az ügyfél boldog volt. Odafigyelést igényelt még a lejtés kialakítása is, mivel az L alakú terasz esetén jól át kellett gondolni és meg kellett tervezni, hogy hol melyik irányba történjen a lejtetés. Érdekes feladatot jelentettek a csomópontok és a dilatációk kialakítása is.”

Kapcsolódó termékek

MAPEGUARD UM 35
MAPEGUARD UM 35
Vízszigetelő, feszültségleépítő, elválasztó és repedésáthidaló lemez, amely alkalmas erkélyek és teraszok vízszigetelésére, kerámia és kő…
MAPEGUM WPS
MAPEGUM WPS
Kenhető vízszigetelés víznyomásnak és állandó vízhatásnak nem kitett beltéri felületekre.
MAPESIL AC
MAPESIL AC
A tökéletesen tapadó, ecetsavtartalmú, rugalmas szilikon, mely penészedésmentes, és a fugázóink színeiben kapható!
PLANITOP FAST 330
PLANITOP FAST 330
Gyorskötő, szálerősített cementkötésű kiegyenlítő habarcs beltéri és kültéri padlókra és falakra, 3 és 30 mm közötti rétegekben…
PRIMER G
PRIMER G
Nagyon alacsony illékony szervesanyag kibocsátású (VOC), műgyanta bázisú diszperziós alapozó. Alkalmazási terület: Gipsz vagy anhidrid…
ULTRACOLOR PLUS
ULTRACOLOR PLUS
Fokozott terhelhetőségű, kivirágzásmentes, gyorskötésű és gyors száradású polimer módosított, Portland cement mentes habarcs vízlepergető…

Maradjon kapcsolatban velünk

Iratkozzon fel hírlevelünkre, így nem marad le a Mapei friss híreiről