Innen Realtà Mapei n° 83 - 2024. 10. 31.
Főhajtás az újkori nemes ifjak körében dívó európai tanulmányút, a Grand Tour (nagy utazás) előtt: ez volt az a megrendelői brief, ami alapján Giuliano Andrea dell’Uva építész megtervezte az itt bemutatott nápolyi lakás teljes körű felújítását. Nápoly volt ugyanis az a pont, ahol a 17–19. század során a tengerentúlról érkező és az ókori romvárosba, Pompejibe igyekvő turisták rendre kikötöttek és néhány napra megpihentek.
Az elegáns Chiaia negyed egyik főúri palotájában található ingatlanban jól megférnek egymással a klasszikus és a modern elemek, a semleges árnyalatok és az élénk színek. A tulajdonos a lehető legteljesebb mértékben meg akarta őrizni a historikus nápolyi lakóházakat jellemző pompát, de egyúttal korszerű otthonra is vágyott. Az épület az 1930-as években teljes átalakításon esett át, amitől elvesztette korábbi karakterét. A Giuliano Andrea dell’Uva által javasolt szerkezeti és esztétikai beavatkozások segítségével azonban visszakapta eredeti fényét: a famennyezeteket lecsupaszították, helyreállították, majd feketére vagy fehérre mázolták, a falakról pedig körös-körül leverték a régi vakolatot. Az újravakolt falakat ezután a tervező elképzelései szerint – a tulajdonos egyetértésével – fehérre festették, helyenként széles, színes sávokat beiktatva, hogy megidézzék a régi nápolyi házak jellegzetes freskódíszítését. A bejárat melletti falszakasz pompeji vöröse így látványos kontrasztot alkothat a nappali fehérségével.

A falakat egy réteg MALECH alapozást követően a módosított akrilgyantákon és válogatott töltőanyagokon alapuló, vizes bázisú, nagymértékben mosható DURSILITE festékkel vonták be.
Forrás: Realtá Mapei International magazin
A felújítás az alapoknál kezdődött
A kivitelezők a lakás felújítása során több feladatot is a Mapei rendszereinek alkalmazásával oldottak meg. A falazott szerkezetek javítására és megerősítésére például a MAPEWRAP SYSTEM termékeit használták. A falak tetejére – a kifordulásukat megakadályozandó – 40 cm széles koszorút készítettek. Ehhez az aljzatokat 1:1 arányban vízzel hígított PRIMER 3296 akril alapozóval kezelték, majd szerkezeti megerősítésként a PLANITOP HDM MAXI kétkomponensű, nagy duktilitású, puccolán hatású cementkötésű habarccsal vonták be. Ezt követte a szeizmikus szempontból aktívnak minősülő területen lévő műtárgyak földrengésbiztossá tételére is alkalmas MAPEWRAP C UNI-AX egyirányú folytonos szénszál szövet beágyazása. A munkafolyamat itt a MAPEWRAP PRIMER 1 epoxi alapozó és a MAPEWRAP 31 epoxi ragasztó felhordásából, a MAPEWRAP C UNI-AX szövet felhelyezéséből és MAPEWRAP 31 epoxigyantával történő impregnálásából, végezetül pedig a felületek QUARZO 1,9 mosott, tűziszárított kvarchomokkal történő megszórásából állt.
A falak egyéb részeinek mechanikai szilárdságát egy FRCM (szálerősítéses cementes mátrix) rendszer – azaz egy vékony réteg habarcsba ágyazott üveg-, bazalt- vagy szénszálakból készült háló – segítségével fokozták. A régi vakolat eltávolítása után két réteg PLANITOP HDM RESTAUROURO kétkomponensű, előkevert, nagy duktilitású, hidraulikus mész (NHL) és eco-puccolán bázisú habarcs került a falakra, amelynek rétegei közé MAPEGRID G220 alapozással kezelt lúgálló üvegszövet hálót illesztettek.
A fafödém esetében az előzetesen megtisztított gerendákat és egyéb szerkezeti elemeket a MAPEWRAP C FIOCCO nagy rugalmassági moduluszú egyirányú szénszálas zsinórok és két, kifejezetten faszerkezetek alapozására és megszilárdítására szolgáló termék, a MAPEWOOD PRIMER 100 epoxi impregnálószer és a MAPEWOOD PASTE 140 epoxi ragasztó alkalmazásával erősítették meg.
Egy kettétört tufa sarokkő köré a szakemberek MAPEI STEEL DRY „szárazon beépített” rozsdamentes acél spirális rudakból készítettek rácsot, mielőtt a MAPEGRID G 220 hálóval kombinált PLANITOP HDM RESTAURO habarcsot felhordták volna rá.
A faszerkezetek konszolidálását követően a PLANITOP HPC FLOOR nagy teljesítményű, zsugorodás-kompenzált, könnyen önthető szálerősített cementkötésű habarccsal vonták be a födémlemezek külső felületét.

A fugamentes műgyanta padlóburkolatokat a MAPEFLOOR SYSTEM 33 önterülő epoxi rendszer segítségével alakították ki.
Forrás: Realtá Mapei International magazin
Új műgyanta padlóburkolatok és további beavatkozások
A projekt része volt még egy fűtött esztrich készítése, amelyhez a kivitelezők a Mapei TOPCEM PRONTO felhasználásra kész, normál kötésidejű, gyors száradású, magas hővezetési tényezőjű habarcsát használták. Az ipari padlóbevonat felhordása előtt az aljzatot egy réteg cementkötésű kiegyenlítőhabarcs felhordásával tökéletesen elsimították.
Magát a padlóbevonatot a 2–4 mm vastagságban felhordható, magas szárazanyag tartalmú MAPEFLOOR SYSTEM 33 önterülő epoxi rendszer segítségével alakították ki. Az e rendszerrel készült padlóburkolatok sima felületűek és esztétikus megjelenésűek, ráadásul fokozottan vegyszerállók, nem eresztik át az olajat és más romboló hatású anyagokat, és a gyakori mosást ist jól tűrik.
Az aljzat felcsiszolása és teljes portalanítása után következett a PRIMER SN töltött epoxi alapozó felhordása, amelynek friss felületét QUARZO 0,5-tel hintették be, hogy biztosítsák a gyantabevonat tökéletes megtapadását. Az alapozó száradását követően 2 mm vastagságban fehér MAPECOLOR PASTE pasztával megszínezett MAPEFLOOR I 300 SL kétkomponensű epoxi készítményt vittek fel a fogadófelületekre.
A különböző helyiségek falaira INTOMAP R2 FIBRO szálerősítésű vakolóhabarcs került, majd egy-egy réteg PLANITOP 530, illetve PLANITOP 560 mész-cement bázisú felületképző anyaggal tették tükörsimává őket.
A vakolatrétegek teljes száradása után MALECH mikronizált akrilgyanta bázisú diszperziós alapozóval kenték le a falakat, hogy megfelelően előkészítsék őket a módosított akrilgyantákon és válogatott töltőanyagokon alapuló, vizes bázisú, nagymértékben mosható DURSILITE beltéri falfesték fogadására. Ez a ColorMap automatikus színező rendszer segítségével gyakorlatilag bármilyen árnyalatúra kikeverhető festék a legmagasabb fedőképességi besorolással rendelkezik, és ecsettel, szórással vagy – mint a jelen esetben – hengerrel is felhordható a felületekre. Ajánlatos legalább két rétegben alkalmazni, mert így kellemesen sima, selymes, matt hatású felületet kapunk, magas fehérségi szinttel és alacsony szennyeződésfelvétellel.