Mahkamah Syariah

Egy, a tetőzet csapadékvíz elleni szigetelését és a töredezett, hiányos betonfelületek javítását és felújítását célzó beavatkozás

A Szövetségi Területek Saría Bírósága (MSWP) a malajziai szövetségi kormány egyik, a hagyományos iszlám törvényeknek megfelelő igazságszolgáltatás feladatát ellátó, Kuala Lumpur, Putrajaya és Labuan szövetségi területén illetékes szerve. Malajziában kétféle jogrendszer is érvényesül: az egyik az állami, a másik pedig az egyházi. Az utóbbi kizárólag a muszlim vallású állampolgárok panaszaival foglalkozik, és kimondottan család-, illetve vallásjogi – jellemzően a házasságkötésre és annak felbontására irányuló, öröklési, valamint gyermekelhelyezési – ügyekben folytat le eljárásokat.

A saría bíróságok fontos szerepet töltenek be a malajziai állampolgárok életében, mivel az ország alkotmánya az iszlámot ismeri el hivatalos vallásként. Így az sem véletlen, hogy ezek a törvényszékek épp mecsetet vagy zarándokhelyeket idéző vonalvezetésű épületekben működnek.

A Kuala Lumpur-i Saría Bíróság úgyszintén. Az egyetlen központi tér mentén felhúzott, világos rózsaszín homlokzatú, hófehér tetőfedésű, aranyszínű kupolákkal ékesített épületegyüttest kívülről buja növényzet veszi körbe, hátterében pedig felsejlenek metropolisz égig érő felhőkarcolói.

 

Mahkamah Syariah_

A Kuala Lumpur-i Saría Bíróság egy arany kupolákkal ékesített épületegyüttesben működik.

 

Beázásmentes tetők

Sajnálatos módon a Saría Bíróság több tárgyaló- és konferenciaterme is beázott. Habár a vasbeton szerkezeteket korábban többféle anyaggal is vízszigetelték, ezek azonban az évek folyamán fokozatosan elöregedtek és szétmálltak, ami repedések és vízfoltok kialakulásához, a betonfelületek átnedveséhez és leválásához, a falak és a mennyezet találkozásánál pedig penészesedéshez vezetett.

A tulajdonos 2019-ben döntött úgy, hogy a felmerült problémákat új vízszigetelés beépítésével orvosolja, amihez valamilyen poliurea bevonatot alkalmaz. A Mapei Malaysia, a cégcsoport malajziai leányvállalata az egyik olyan speciális, nagy teljesítményű teljes rendszerünk használatát javasolta számára, amelynek alkalmasságát és tartósságát már akkor is számos jelentős referenciaprojekt bizonyította.

A kivitelezéssel megbízott szakemberek először is lefejtették a károsodott, málló betonrészeket, majd az érintett területek peremén különféle fémszerkezeteket helyeztek el a vízelvezető elemek rögzítésére. Ezután magasnyomású vízborotvával tisztították meg és gyémántkoronggal csiszolták fel a fogadófelületeket, hogy az összes szennyeződést és törmeléket eltávolítsák róluk, és elősegítsék a továbbiakban felhordandó anyagok megtapadását. A korábbi javítások alkalmával használt vízszigetelő lemezeket is lehántották, az aljzat repedéseit pedig epoxigyantával töltötték ki.

A munka a Mapei Malaysia alkalmazás-technikusai által ajánlott poliurea alapú vízszigetelő rendszer beépítésével folytatódott. Ennek első fázisa a fogadófelületek QUARTZ 0,5 homokkal kevert PRIMER SN kétkomponensű epoxi alapozóval történő kezelése volt. A kivitelezők néhány szakaszon a malajziai piacon a Mapei Malaysia által forgalmazott MAPEFLOOR EP 19 MT epoxi-habarcsot is bevetették a felületek kiegyenlítésére.

 

Mahkamah Syariah_31

A szórással felhordott PURTOP 1000 poliurea bevonat alkalmazásával sikerült orvosolni a korábbi vízszigetelés hiányosságaiból fakadó problémákat.

 

Ezt követte a PURTOP 1000 kétkomponensű, oldószermentes, tiszta polikarbamid alapú vízszigetelő bevonat felhordása, amelyet nagynyomású bi-mixer pumpával vittek fel a felületekre. A vegyi anyagokkal szembeni nagy ellenállóképességének, rugalmasságának és szakítószilárdságának köszönhetően e termékünk különösen alkalmas mind új, mind régi szerkezetek, például tetők vízszigetelésére – beleértve a tetőkerteket és a fordított rétegrendű tetőket is. Ebben a konkrét esetben ez a bevonat biztosítja, hogy a Saría Bíróság tetőszerkezete hosszú évekig szilárd, tökéletesen vízszigetelt, be nem ázó felületekkel rendelkezzen – és ami szintén nem mellékes, hogy megjelenésében végre méltó legyen ehhez a pompás, fontos feladatot ellátó épületegyütteshez.

 

Mahkamah Syariah_74

A Saría Bíróság tetőszerkezete a vízszigetelési munkálatok befejezése után.


 

Olvassa el további cikkeinket is!

Parco del Mare waterfront, Rimini

A százéves Centro Piacentiniano átépítése

Brisbane Skytower, Queensland – Hidegburkolás Mapei termékekkel

Galéria
gallery
Termékcsalád
Betonjavító habarcsok és zsugorodáskompenzált kötőanyagok
Vízszigetelések

A cikkben említettük: