Betonjavítás könnyedén sorozat (10. rész)

Betonerkély javítása

 2023. augusztus 30. 12:51

A betont, mint építőanyagot az épület szinte bármelyik szerkezeti eleménél megtalálhatjuk, ennél fogva különféle hatásoknak és igénybevételeknek van kitéve. A betonszerkezetek tönkremenetelének számos oka lehet, de alapvetően két fő csoportba sorolhatjuk ezeket:

  • az egyik esetben a beton megy tönkre, az őt érő mechanikai, kémiai és fizikai hatások következtében,
  • míg a másik esetben a betonacél korróziója és az ezzel járó térfogatnövekedés okoz károsodást.

A környezetünkben található beton szerkezetek bizonyos részei az idő előrehaladtával felújításra szorulnak, és a teljes vagy komoly tönkremenetel megakadályozása érdekében ezeket a felújításokat mielőbb célszerű elvégeznünk. Egy városi séta alkalmával, ha körülnézünk és felnézünk az erkélyekre, függőfolyosókra gyakran találkozunk rossz állapotú szerkezetekkel, ahol kilátszódnak a betonvasak, pattogzanak le a betondarabok. 

Fontos, hogy a teherviselő szerkezetek felújítása előtt mindenképpen szükséges egy statikus szakvélemény. Előfordulhat ugyanis, hogy az erkély vagy függőfolyosó állapota miatt már nem csak a betonszerkezetek helyreállítására, hanem szerkezet megerősítésre is szükség van a felújítás során. Az ilyen megerősítések méretezéséhez a statikusok az ingyenesen elérhető online MAPEI STRUCTURAL DESIGN szoftverét használhatják, mely segítségével könnyen meghatározható a szükséges megerősítés módja és a megerősítő rendszerek mennyisége.

Milyen lépésekre van szükségünk betonerkély szerkezetek javításához?

Első lépés, hogy a károsodott felület szilárdságát ellenőrizzük, és azt a teherhordó betonrétegig marjuk vagy véssük vissza. El kell távolítani minden sérült, vagy leválófélben lévő betonrészt és minden olyan szennyeződést, amely a betonjavító anyag tapadását gátolná. Mindig olyan felületet kell képezni, amely kellőképpen érdes, amibe a javítóanyag jól bele tud kapaszkodni. Amennyiben vasbeton szerkezetről van szó, ellenőriznünk kell a károsodott részen a betonacélok állapotát is. Ha a betonacélok korrodáltak, azok mellett a betont a nem korrodált részig vissza kell vésni és az acélokat drótkefével tisztítsuk „fémtiszta”, csillogó felületig.

A betonerkély javításának folyamatában ezután következhet a Mapefer 1K Zero korróziógátló habarcs használata, melyet a betonacélok felületére két rétegben kell felhordani. A MAPEFER 1K Zero habarcs megszilárdulása után a felületet alaposan előnedvesítjük és megvárjuk, amíg az mattnedvessé válik, majd a megfelelő minőségű Mapegrout vagy Planitop betonjavító habarccsal kiegyenlítjük, visszapótoljuk a hiányzó részeket. A megfelelő habarcs kiválasztásánál tekintettel kell lennünk a helyreállítani kívánt minimális és maximális vastagságra, a javítandó felületek nagyságára, a javítandó beton minőségére, illetve a javítandó felület helyzetére és későbbi funkciójára.

Jó választások lehetnek a Planitop Rasa & Ripara, Planitop Rasa Ripara R4 vagy a Planitop 400 termékek, melyekkel a betonjavításkor két munkafázis helyett csak egy szükséges, ugyanis ezek a gyorskötésű, zsugorodáskompenzált, állékony (tixotróp) javítóhabarcsanyagok betonjavító és simítóanyagok is egyben:

  • jó megoldást jelentenek nagyobb – maximum 4 cm - vastagságban történő felhasználásra, mint újraprofilozó, visszapótló betonjavító anyagok,
  • másrészt simítóhabarcsként a felület esztétikus lezárására is tökéletesen alkalmasak.

Nem kell tehát kétféle terméket megvásárolni, nem kell ügyelni a betonjavító és a simító anyag alkalmazása közötti várakozási időre, a betonjavítás akár egy munkamenetben megoldható.

Fontos, hogy a betonjavító anyagok használata előtt nincs szükség külön tapadóhíd használatára, a mattnedvesítés után közvetlenül felhordhatjuk a kiválasztott betonjavító anyagot, de a kontaktolásra figyeljünk, azaz a benedvesített felületre az első réteget a felhordó szerszámmal jól nyomjuk rá a felületre. A javítóanyagok szemszerkezetének finomsága lehetővé teszi szivacssimító vagy acélsimító alkalmazását is. Amennyiben az időjárási körülmények megkövetelik, például túl meleg van, vagy szeles az idő, az utókezelésről sem szabad megfeledkezni.

A felület végső, látszódó kialakítása ezután következhet: a Planitop termékek segítségével helyreállított, simított betonfelületre felhordható a Malech alapozó, melyre után Elastocolor Pittura rugalmas betonfesték hordható fel, mely tartós és megbízható szép felületet ad.

erkely-javitando

  1. javítandó erkély beton felülete
  2. korrózióvédő bevonat – Mapefer 1K
  3. állékony cementes betonjavító és simítóhabarcs
  4. alapozó – Malech
  5. rugalmas dekoratív védőfesték – Elastocolor Pittura 

 

betonerkely-javitas

A teherviselő szerkezetek felújítása előtt mindenképpen szükséges egy statikus szakvélemény. Előfordulhat ugyanis, hogy az erkély vagy függőfolyosó állapota miatt már nem csak a betonszerkezetek helyreállítására, hanem a szerkezet megerősítésre is szükség van a felújítás során.

 

erkely-javitas-mapefer

A felületelőkészítést követően lehet a Mapefer 1K korróziógátló habarcsot felhordani a betonacélokra

 

erkely-javitas

Az előkészített alapfelületet nedvesíteni kell, és a mattnedves felületre hordjuk fel ezt követően a betonjavító anyagot 

 

erkely-javitas

Az erkély minden oldalán végezzük el a betonjavításokat 

 

erkely-szerkezet

Amennyiben szükség van szerkezetmegerősítésre, az a betonfelület helyreállítását követően készül el (a képen a Mapewrap szénszálas szövettel történik épp a megerősítés)

 

carboplate

Amennyiben szükség van szerkezetmegerősítésre, az a betonfelület helyreállítását követően készül el (A kép bal oldalán szénszálas Carboplate szerkezetmegerősítő lamellák láthatóak, jobb oldalon a végleges, festett felület)

 

Nézze meg az erkély javításáról szóló videónkat!

 

https://www.tiktok.com/@mapeihungary/video/7272780999514164513?lang=en-us

Kapcsolódó termékek

PLANITOP 400
PLANITOP 400
Gyorskötésű, zsugorodáskompenzált, állékony (tixotróp) javítóhabarcs betonszerkezetek felületének 1-40 mm közötti egyrétegű,…
MALECH
MALECH
Mikronizált akril bázisú diszperziós alapozó. A Malech általános falfelületek (például beton, vagy cementkötésű habarcsokból készült…
MAPEFER 1K ZERO
MAPEFER 1K ZERO
Egykomponensű, korróziógátló cementkötésű habarcs betonacélokra.
Címkék: #betonjavítás

Maradjon kapcsolatban velünk

Iratkozzon fel hírlevelünkre, így nem marad le a Mapei friss híreiről