Innen Realtà Mapei n° 80 - 2024. 02. 29.

Castel Nuovo, Nápoly, Olaszország

A Mapei a legkorszerűbb technológiát képviselő anyagaival járult hozzá a vízbeszivárgás elleni védelem megteremtésére irányuló beavatkozás sikeréhez.

Location icon Nápoly

Királyi rezidencia, erődítmény, a kultúra fellegvára – a Castel Nuovo közel ezer esztendeje Nápoly leghíresebb jelképe, történelmének fontos színtere és alakítója. Építése 1279-ben, I. Anjou Károly uralkodása idején vette kezdetét (innen ered a közismert „Maschio Angioino”, azaz Anjou-erőd elnevezés), majd az évszázadok folyamán további bővítésekkel és átalakításokkal folytatódott. Jelenleg látható formáját a XV. század közepén, Nagylelkű (I.) Alfonz aragóniai király elképzelései alapján nyerte el: az impozáns, trapéz alaprajzú épületet öt hatalmas, henger alakú torony fogja közre.

Castel-Nuovo

Képfelirat: Forrás: Adobe Stock

 

A középkorban és a reneszánsz idején uralkodók sora lakott az épületben, az Angioine (Anjou) és az Aragóniai házak adta királyoktól egészen a XVII. századig, a Bourbonokig, amikor az udvartartás az új királyi palotába költözött át. A Castel Nuovo a XIV. században fontos kulturális központ volt, ahol olyan jeles írók és festők adogatták egymásnak a kilincset, mint Francesco Petrarca, Giovanni Boccaccio és Giotto di Bondone. Az épületben ma is több történelmi és kulturális egyesület székel, és a Városi Múzeum is benne lelt otthonra. Az ide ellátogatók máig megcsodálhatják a XIV. századi Anjou-erőd egyetlen épségben megmaradt részét, a Palatina-kápolnát, valamint a Baroni-termet, ahol a nápolyi önkormányzat egészen 2006-ig az üléseit tartotta, továbbá a fegyvertermet és megannyi falfestményt, táblaképet.

A Mapei hivatalos támogatóként vett részt a Castel Nuovo felújításában. Miután kiválasztották a győztest a városi önkormányzat által meghirdetett pályázatra beérkezett ajánlatok közül, a Mapei és a Saces, valamint a Studio Discetti, a Consorzio Campale Stabile és a BTA nevű vállalatok egyetlen nagy csapattá kovácsolódtak, és a tervezéstől a munkálatok irányításán át az anyagszállításig és a kivitelezésig az összes költséget magukra vállalva dolgoztak.

A kivitelezők a Baroni-terembe és a San Giorgio-toronyba, illetve a szomszédos épületrészekbe beszivárgó víz elleni védelem megteremtése érdekében a tetőszerkezetek szigetelését végezték el, összesen mintegy 2500 négyzetméternyi felületen.


Az aljzatok előkészítése

Az első munkafázis az aljzatok előkészítése volt, amit a felületek károsodásának mértékétől és típusától függően kétféle módon végeztek el. Az aljzatok háromnegyedét rossz állapotú bitumenes lemezek fedték, egynegyedét pedig kent vízszigetelés borította. A szakemberek az előbbi esetekben felvágták és megemelték a sérült bitumenes lemezeket, azután eltávolították az alattuk felgyülemlett vizet, mielőtt visszaillesztették volna őket.

A maradék nedvességtartalmú aljzatok párazárását a PRIMER PU 60 egykomponensű, nedvességre szilárduló poliuretángyanta bázisú alapozóval biztosították. A kent vízszigetelésű részekről csiszolással tüntették el a terméknyomokat, majd MAPEGROUT 430 (azóta MAPEGROUT 430 ZERO néven kapható) szálerősítésű tixotróp habarccsal állították helyre a takarást. A kiegyenlítést követően egy réteg PRIMER SN töltött, kétkomponensű epoxi alapozóval impregnálták a felületeket, és QUARZO 0,5 tűziszárított kvarchomokkal szórták meg őket. A fémszerkezeteket fúrógéphez csatlakoztatott csiszolókoronggal tisztították meg és polírozták fel, hogy aztán egy réteg MAPEDECK PRIMER 200 poliuretán tapadás elősegítővel kenjék le őket.

A különböző lejtésű síkok találkozásánál és a tágulási hézagoknál a nagymértékű mozgásnak kitett repedések rugalmas és vízzáró tömítésére ajánlott MAPEBAND TPE szalagot alkalmazták, amelyet ADESILEX PG1 ragasztóval rögzítettek.

 

A felületek vízszigetelése

A következő munkafázis a megfelelően előkészített aljzatok vízszigetelése volt. Ehhez a kivitelezők egy magasnyomású kettős keverőszivattyú segítségével PURTOP 500 N kétkomponensű, oldószermentes, gyorsan térhálósodó, hibrid poliurea bevonatot juttattak a felületekre, az anyagot 2,2 kg/m2 mennyiségben, kb. 2 mm vastagságban alkalmazva.

E rendszerünk kitűnő és teljes felületű tapadást biztosít, és térhálósodás után nagyon hamar összefüggő, vízhatlan, a gyalogosforgalomnak ellenálló bevonatot képez. Nagy szakítószilárdságának és repedésáthidaló képességének köszönhetően akár alacsony hőmérsékleten is repedések kialakulásának veszélye nélkül követi az alapfelület formáját.

A PURTOP vízszigetelésre végezetül két réteg MAPECOAT PU 20 N kétkomponensű, színezett alifás poliuretán fedőbevonat került. Ahol szükséges volt, a szakemberek a fedőbevonat első és második rétege közé QUARZO 0,5 kvarchomokot is hintettek, hogy csúszásmentes, matt felületet hozzanak létre.

 

Castel-Nuovo-3

A kivitelezők a különböző lejtésű és bordázatú síkok találkozásánál a nagymértékű mozgásnak kitett repedések rugalmas és vízzáró tömítésére ajánlott MAPEBAND TPE szalagot alkalmazták, amelyet ADESILEX PG1 ragasztóval rögzítettek. 

Castel-Nuovo-4

Az előzetesen kiegyenlített cementbázisú aljzatokat PRIMER SN alapozóval impregnálták, majd QUARZO 0,5 tüziszárított kvarchomokkal hintették meg.

 

Castel-Nuovo5Valamennyi felületre szórással hordták fel a PURTOP 500 N kétkomponensű poliurea vízszigetelő bevonatot.


Castel-Nuovo-6

A vízszigetelésre végül MAPECOAT PU 20 N kétkomponensű poliuretán fedőbevonat került.

 

Olvassa el további cikkeinket is!

Santa Barbara lakókomplexum, Alicante – homlokzati hőszigetelés

A milánói dóm Aquilonare sekrestyéjének felújítása

Saría Bíróság, Kuala Lumpur, Malajzia – tetőzet csapadékvíz elleni szigetelése

Projekt adatlapja

Felhasználási terület vízszigetelés
Hely Nápoly, Olaszország
Alkategória Kastély
Beépítés ideje 1279
Megnyitva 1384
Alkalmazás Aljzatelőkészítés, vízszigetelés és fedőbevonat
Kezdési és záró dátum 2003
Alkalmazás típusa Vízszigetelés
Beépítést végző cég BTA Srl és Consorzio Campale Stabile
Építészek Pierre de Chaule
Projekt Manager Paolo Discetti
MAPEI Koordinálás Dino Vasquez, Giuseppe Mastroianni, Maria Antonia Manna, Chiara Galimberti, Anna Bortolussi (Mapei SpA), Giuseppe Puttini, Saces Srl

Kapcsolódó termékek

ADESILEX PG1
ADESILEX PG1
Kétkomponensű, állékony (tixotróp) epoxi ragasztó szerkezeti ragasztásokhoz. Az Adesilex PG1 kétkomponensű epoxigyanta bázisú termék, amely…
MAPEBAND TPE
MAPEBAND TPE
TPE szalag legfeljebb 5 vagy 10 mm elmozdulású mozgási hézagok és mozgásnak kitett repedések rugalmas és vízzáró tömítésére Mapeband TPE…
MAPECOAT I 600W
MAPECOAT I 600W
Kétkomponensű átlátszó vizes diszperziós epoxi bevonat. A Mapecoat I 600 W használható nedvszívó és porózus cementkötésű aljzatok…
MAPEGROUT 430
MAPEGROUT 430
A Mapegrout 430 olyan betonszerkezetek, mint erkély-homlokfelületek, pillérek, gerendák sérült betontakarásának helyreállítására…
PRIMER PU60
PRIMER PU60
Egykomponensű, oldószeres alapozó a Mapeflex PB25 és Mapeflex PB27 poliuretán hézagkitöltő-anyagokhoz. A Primer PU60 oldószeres, barna…
PRIMER SN
PRIMER SN
Töltött, kétkomponensű, epoxi alapozó. Alkalmas epoxi- és poliuretán Mapefloor rendszerek tapadásfokozása és cementes és terrazzó…
TRIBLOCK P
TRIBLOCK P
Háromkomponensű epoxi-cement bázisú alapozószer nedves aljzatokra. A Triblock P a víz ellennyomás vagy kapilláris nedvességfelszivárgás…

Maradjon kapcsolatban velünk

Iratkozzon fel hírlevelünkre, így nem marad le a Mapei friss híreiről